A népszerű Netflix-sorozat, a Squid Game írója egy interjúban elárulta, melyik jelenettel gyűlt meg leginkább a baja. 

A tavaly szeptemberben bemutatott dél-koreai újdonság rekordgyorsasággal lett a Netflix történetének egyik legnézettebb sorozata. A Squid Game (magyarul Nyerd meg az életed!) története szerint egy csapat eladósodott emberről szól, akik a nagy pénznyeremény reményében egy bugyuta, ám rendkívül véres gyerekjátékokra épülő versenyen vesznek részt. Ez egy Battle Royale vagy Éhezők viadala típusú történet, ahol a résztvevők élet-halál harcot vívnak a játékban maradásért, miközben olyan döntések meghozatalára kényszerülnek, ahol az életösztön szembe kerül a bajtársiassággal és az emberséggel.

Azt már tudjuk, hogy érkezik a második évad, és most a sorozat írója és rendezője, Hwang Dong-hyuk azt is elárulta, melyik első évados jelenetet volt a legnehezebb elkészíteni. Hwang saját elmondása szerint a játékok megírásával küszködött a legtöbbet, mind közül pedig az a rész volt a legnehezebb, amikor a játékosoknak egy üveghídon kellett átjutniuk. A filmes szerint azért ez jelentette számára a legnagyobb kihívást, mert ez esetben nem egy létező játékról volt szó, neki kellett kitalálni a jelenet minden részletét, például azt is, hogy ki milyen sorrendben megy át a hídon. Hwang hozzátette, hogy a jelenet kivitelezése a kaszkadőröket is komoly próbára tette.

A Netflix januárban jelentette be, hogy érkezik a második évad, sőt egy egész univerzumot terveznek a nagysikerű sorozatnak. Hogy pontosan miről szól majd a következő etap, azt egyelőre nem tudni, de valószínűsíthető, hogy továbbra s Dél-Koreában játszódik majd a történet.