A Love, Death + Robots 3. évadához megérkezett az utolsó, nagy előzetes is, amely alapján nagyon úgy tűnik, hogy ebben az évadban is lenyűgöző epizódokban lehet majd részünk. 

Kapuban a Netlix népszerű sorozatának, a Love, Death + Robots 3. évadának premierje, hiszen alig több mint egy hét, és újra elmerülhetünk a sci-fi, horror és a fantasy műfajt egyaránt felvonultató animációs antológiában. A harmadik évad a második évadhoz hasonlóan nyolc részes lesz, és három első évados közönségkedvenc epizód folytatását is megkapjuk, ezek a Three Robots, a Sonnie’s Edge és a The Witness.

A többszörös Emmy-díjas sorozat elképesztő sikert könyvelhetett el, amely minden bizonnyal annak is köszönhető, hogy olyan nevek jegyzik a sorozatot, mint David Fincher (Harcosok klubja, Holtodiglan) és Tim Miller (Deadpool, Terminator: Sötét végzet). Az első évadban egyébként egy magyar animációs stúdió, a DIGIC Pictures is részt vett: a The Secret War című részben a Szovjetunió katonáinak kellett szembenézni egy, még a náciknál is veszélyesebb ellenséggel.

A harmadik évadról már tavaly hírt adott a Netlix, akkor azonban még csak annyit árultak el, hogy a folytatás valamikor 2022-ben fog érkezni. Áprilisban azonban az is kiderült, hogy majdnem pontosan egy évvel a másodi évad után, május 20-án debütálnak az új részek a platformon.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét