A Netflix kedvcsináló posztereket és egy vadiúj előzetest tett közzé a Sandman-sorozathoz, és végre az is kiderült, mikor jön a kultikus képregény élőszereplős átirata.
A Netflix még 2019-ben állapodott meg a Warner Bros-szal egy élőszereplős Sandman-széria készítéséről, és bár a munkálatok eléggé elhúzódtak, most már tényleg jön lassan a sorozat. Olyannyira, hogy az új előzetes és a hivatalos poszterek a sokak által várt premierdátumról is lerántották a leplet: augusztus 5-e, ezt a dátumot kell belevésni a naptáratokba!
A tizenegy részes első évaddal érkező The Sandman írója, producere és showrunnere a Wonder Woman és A Grace klinika mögött is álló Allan Heinberg, de a készítők között megtalálható az Acélembert jegyző David S. Goyer is (többek között az epizódok írójaként), illetve maga Neil Gaiman is, aki a sorozat alapjául szolgáló DC-képregények szerzője. A főszereplő Álom, másnéven Morpheus szerepét Tom Sturridge kapta meg, a további fontosabb szerepekben pedig olyan színészek bukkannak majd fel, mint Gwendoline Christie (Trónok harca), Kirby Howell-Baptiste (Szörnyella), Vivienne Acheampong (Boszorkányok), Charles Dance (Trónok harca) és Boyd Holbrook (Narcos, Logan).
A The Sandman története szerint okkultisták egy csapata meg akarja idézni a Halált, ám helyette az álmok fejedelmét, Morpheust (Álom) sikerül csapdába ejteniük. Morpheus hetven évvel később szabadul csak fogságból, majd miután szörnyű bosszút állt elrablóin, elkezdni újraépíteni Álombirodalmát, amely távolléte alatt fokozatos sorvadásnak indult. Az álmok fejedelme útnak indul, hogy visszaszerezze a kormányzáshoz szükséges eszközeit, és begyűjtse az olyan meglógott álmokat, mint a sorozatgyilkos Korinthoszi.