Július 1-jén rajtol el a Stranger Things 4. évadának utolsó két része, amelyhez most egy roppant rövidke, ám annál baljósabb előzetes érkezett. 

A Stranger Things negyedik évada két részletben érkezik, ezek közül az első május 27-én debütált a Netflix kínálatában, míg a második bő két hét múlva lesz látható. Az első felvonásban rendesen odatették magukat a készítők, mind a sztori, mind a látvány nagyon rendben volt, így érhető, hogy a rajongók már tűkön ülve várják a folytatást. Addig viszont be kell érjük egy félperces előzetessel, amely meglehetősen spoileres, így ha nem láttad az első részeket, akkor inkább ne kattints, sőt lehetőleg a következő bekezdést is hagyd ki, mert abban is akadnak imitt-amott spoilerek.

Az első felvonás több hónappal a starcourti csata után veszi fel a fonalat, amikor is a banda tagjai kettéváltak: Will családja Tizivel (Eleven) Kaliforniába költözött, a többiek pedig maradtak Hawkinsban. Miközben Tizit borzalmas látomások gyötrik, és próbálja túlélni az iskolát, ahol még a suli menő csajai is zaklatják, Hawkinsban ismét megjelenik a gonosz, méghozzá minden eddiginél ijesztőbb formájában. A Vecna néven elnevezett förmedvény olyan áldozatokat szemel ki, akiket valamilyen trauma ért, és úgy küldi őket a másvilágra, hogy belebújik a bőrükbe, és belülről összetöri a csontjaikat. Jól hangzik, ugye?

A sorozat rajongói egyébként nincsenek könnyű helyzetben, a végéhez közeleg a Hawkins-i gyerekek izgalmas története, ugyanis a Stranger Things ötödik szezonja lesz a befejező évad. Hogy ez pontosan mikorra várható, arról még korai lenne beszélni, ám őszintén bízunk benne, hogy ezúttal nem kell majd hosszú éveket várni a folytatásra.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét