Minisorozat készül Jane Austen testvére, Cassandra életéről Gill Hornby Austen kisasszony című regénye alapján. 

Az irodalomtörténet egyik legnagyobb alakjáról, Jane Austenról és egyetlen lánytestvéréről, Cassandráról szól Gill Hornby 2020-ban megjelent fiktív elemekkel tarkított regénye, amely Austen halála után mintegy két évtizeddel veszi fel a fonalat. Cassandra Austen idős hölgyként jelenik meg az olvasók előtt; betöltötte hatvanadik életévét, mikor úgy dönt, meglátogatja Kintburyben Fowle-ékat, régen elhunyt vőlegénye családját, hogy felkutassa Jane kincset érő leveleit. Cassandrának sikerül kicseleznie a házigazdát és kotnyeles szobalányát, megtalálja a leveleket, ám azokban olyan dolgokra bukkan, amelyek nemcsak Jane-nel, de saját magával kapcsolatos titkokkal is szembesítik.

Jane és Cassandra a valóságban is nagyon jó viszonyt ápoltak, amikor nem voltak együtt, szüntelenül leveleztek. Bizalmas kapcsolatuk ihlette a Büszkeség és balítélet Jane és Elizabeth Bennetjének, illetve az Értelem és érzelem Elinor és Marianne Dashwoodjának viszonyát is. Jane Austen magánéletéről viszonylag keveset tudni, és ez nem véletlen műve: Cssandra nővére kérésnek eleget téve halála után elégette a leveleik mintegy kilencven százalékát.

Gill Hornby Austen kisasszony című regényéből most négyrészes minisorozat készül, melynek középpontjában Cassandra Austen áll – adta hírül a Deadline. A széria forgatókönyvét Andrea Gibb skót színésznő-forgatókönyvíró jegyzi, aki Emma Healey Elizabeth ​is Missing című regényét is adaptálta. 

Az Austen kisasszony magyarul is olvasható a GABO könyvkiadó gondozásában, a cikk írásának pillanatában 3392 forintért szerezhető be a kiadó webshopjából.

minisorozat austen kisasszony
Fotó: GABO

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét