A személyre szabhatóság és a fenntarthatóság is megjelenik a legfontosabb döntési szempontok között a magyaroknál a szállás kiválasztása során. 

A legtöbben szállodában (39%), illetve panzióban (26%) szállnak meg nyaralásuk
során, minden negyedik válaszadó pedig magánházat bérel ki – derül ki a Schneider
Electric július második felében végzett online felméréséből. A szálláshely kiválasztása során az ár a legfontosabb szempont, a megkérdezettek közel 37 százaléka ezt a tényezőt említette első helyen, de 30 százalék fölött volt azok aránya is, akik az elhelyezkedést emelték ki. A szolgáltatások minősége és mennyisége az online kutatásra válaszolók mintegy negyede számára kiemelten fontos – derül ki a Schneider Electric online felméréséből.

Bár a kényelem csak a válaszadók mintegy ötödénél számít kiemelt szempontnak a szálláshely kiválasztása során igen magas, 60 százalék azok aránya, akik hasznosnak tartják, hogy maguk állíthassák be a szobák kényelmi funkcióit, mint például a hőmérsékletet, fényerőt, vagy az árnyékolást. Mindössze 8 százalék nyilatkozta azt, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy beállíthatja-e a szállásul szolgáló szoba környezeti paramétereit.

Az elmúlt évek trendjei kezdenek megmutatkozni a szállásválasztásnál is, egyre többen vannak ugyanis, akik a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe veszik, amikor eldöntik, hogy milyen helyen töltik a nyaralást. A válaszadók 24 százaléka jelezte, hogy csak olyan szálláshelyet választ, ahol odafigyelnek a fenntarthatóságra, és további 70 százalék szintén pozitívan értékeli az ilyen törekvéseket.

A Schneider Electric online kutatása során kíváncsi volt arra is, hogy a magyarok
hogyan tennék „zöldebbé” a szálláshelyeket. A lehetséges válaszok közül a legtöbben, 49% úgy gondolja, hogy minden hotelnek át kellene állnia energiatakarékos fényforrások használatára. Szintén sokan, a válaszadók 42 százaléka látja úgy, hogy a napelemek telepítése fontos lépés lenne a szállodák számára a fenntarthatóság felé. Közel 38 százalék pedig azt emelte ki, hogy a szálláshelyeknek digitális megoldások alkalmazásával kellene hatékonyabbá tenniük az energia- és vízfelhasználásukat.

Az energiaárak változása miatt egyre tudatosabban törekednek a vállalkozások a
kiadásaik mérséklésére. A korszerű épületautomatizálás tökéletes eszköz arra, hogy
a szállodák kezelhető szinten tartsák működési költségeiket, ami előnyt is jelenthet a
versenytársakkal szemben, hiszen az emelkedő energiaárak miatt nem kell feltétlenül
emelni a díjaikat. Az ár pedig, ahogyan az a mostani kutatásból is látszik, még mindig
a legfontosabb szempont a szálláshely kiválasztásánál a magyarok körében.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét