Az idén már egészen biztosan nem játszhatunk a Harry Potter világában játszódó Hogwarts Legacy-val.

Ahhoz képest, hogy lassan két éve tudjuk, hogy érkezik egy nyílt világú Harry Potter-kalandjáték, igencsak kevés részlet látott eddig napvilágot. Habár a kiadó a bejelentéskor 2021-re ígérte a megjelenést, végül 2022-re csúsztatták, arra hivatkozva, hogy a lehető legjobb élményt akarják nyújtani a rajongóknak. Ennek fényében sokan okkal reménykedtek abban, hogy a Roxfortban töltik majd az idei karácsonyt, most azonban ez az álom is szertefoszlott.

Az Avalanche Software közösségi menedzsere a stúdió Twitter-oldalán jelentette be, hogy a 2022-es premiernek lőttek, cserébe viszont elárulta a pontos dátumot: 2023. február 10., ezt a dátumot kell bevésni a naptárakba, ekkor érkezik ugyanis PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re a sokak által várt Harry Potter szerepjáték.

A Hogwarts Legacy egyébként az 1800-as évek végén játszódik, jóval a J. K. Rowling által írt regények története előtt. A játékosok egy általuk kreált varázslónövendék bőrébe bújva járhatják be a Roxfortot és környékét, lovagolhatnak a seprűn és vehetnek részt a mágikus órákon, miközben a gonosz Victor Rockwood által szervezett kobold lázadás kitörését is meg kell valahogy akadályozniuk.

A játék előzetesét és a játékmenetet bemutató videót alább tekinthetitek meg.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét