Egy ausztrál és amerikai kutatókból álló csapat a több évtizede kihaltnak nyilvánított tasmán tigris feltámasztását tűzte ki célul. 

A pályázat mögött álló csapat DNS-szerkezettel rendelkező erszényesek őssejtjei és génszerkesztő technológia segítségével megpróbálja feltámasztani az erszényesfarkasként is ismert állatot, amelynek utolsó példánya hivatalosan az 1930-as években pusztult el. A kutatók úgy vélik, hogy az első példány már tíz éven belül visszatérhet a vadonba.

A tasmán tigrisek populációja először akkor kezdett el csökkenni, amikor több tízezer évvel ezelőtt az emberek megérkeztek Ausztrália, majd később a dingók megjelenése is rossz hatással volt az egyedszámra – írja a BBC. Végül az erszényes állat Tasmánia szigetére szorult ki, és a telepesek 1838-tól hivatalos vadászokat fogadtak a kilövésükre, így a populáció az 1910-es évekre jelentősen megritkult. Az utolsó fogságban tartott tasmán tigris 1936-ban pusztult el a Hobart Állatkertben.

A projekttel szemben nem mindenki ilyen bizakodó. „A kihalás visszafordítása egy mesebeli tudomány” – mondta Jeremy Austin, a terület szakértője, majd hozzátette, hogy ez leginkább „a tudósok médiafigyeleméről szól, és kevésbé az igazi tudományról„.

A tasmán tigris feltámasztásának ötlete nem újkeletű. Az Ausztrál Múzeum 1999 óta próbálja visszahozni az életbe a kipusztult állatfajt, és időről időre is különböző kísérleteket folytatnak az életképes DNS kinyerésére, illetve újjáépítésére.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét