Ha a nyár utolsó napjait egy bulival zárnátok, akkor mutatunk egy ízletes partifalatot, amit végtelenül egyszerűen és gyorsan összedobhattok, és a többség egészen biztosan imádni fogja. Baconbe tekert sült krumpli recept.
Örökérvényű igazság, hogy a bacontől laktatóbbak és intenzívebbek lesznek az ételek, ebből fakadóan pedig nagyon kevés olyan alapanyag van, amelynek ne tenne jót néhány deka szalonna. A burgonyának is kifejezetten jól áll, ha hajszálvékonyra vágott szalonnaszeletekbe göngyölik, a végeredmény ugyanis egy szaftos, ropogós finomság lesz, amit akár otthon magatoknak, akár vendégeknek is elkészíthettek.
Érdemes minél kisebb krumplikat választani erre a célra, hogy gyorsan átsüljenek és a baconbe is könnyű legyen beletekerni őket.
15 db kis krumpli
15 szelet hajszálvékony bacon
1 teáskanál rozmaring
só, bors
chili
5 ek olívaolaj
A krumplikat meghámozzuk, megmossuk. Ha újkrumplit használunk elég csak megkapargatni kicsit a héját.
A krumplikat sós vízben a forrástól számított 3-4 percig főzzük. Ezután leszűrjük, egy papírtörlővel felitatjuk a nedvességet, majd egy kevés időre félretesszük.
Az olívaolajat kikeverjük a rozmaringgal, a sóval és egy kevés borssal – ha szeretjük a csípőset, chili is mehet bele. A sütőt közben 190 fokra előmelegítjük.
Ha ez megvan, a burgonyákat bekenjük a kikevert olívaolajjal, figyelve arra, hogy mindenhol jól átjárja a fűszeres pác, majd mindegyiket egy-egy baconbe göngyöljük. Szükség esetén fogpiszkálóval rögzíthetjük.
Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd felsorakoztatjuk a baconbe tekert burgonyákat. Az előmelegített sütőbe toljuk, és kb. 40 perc alatt ropogósra sütjük őket.
Önmagában is ízletes, de még szuperebb, ha házi készítésű, joghurtos-fokhagymás mártogatóst is tálalunk mellé.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!