Bár a Sárkányok háza készítőinek így sem lehet okuk a panaszra, a harmadik epizódra lényegesen kevesebb néző volt kíváncsi, mint a másodikra vagy épp az elsőre.
Augusztus végén elrajtolt a Sárkányok háza, az első epizód pedig elképesztően jól nyitott, egyből rekordot is döntött, csaknem 10 millióan voltak rá kíváncsiak az Egyesült Államokban. Az HBO nem gondolkodott sokat, az első epizód után szinte azonnal berendelte a második évadot, és a döntést igazolta, hogy a második epizódot még többen látták, mint az elsőt: az USA-ban mintegy 10,2 millió nézőt sikerült a képernyő elé ültetnie.
A harmadik epizóddal azonban picit más a helyzet. A Variety nemrég arról számolt be, hogy a Nielsen mérései szerint az HBO lineáris csatornáin 2,5 millióan nézték meg a harmadik epizódot, 1 millióval kevesebben, mint a másodikat. Fontos megjegyezni, hogy ez a nézőszám, nem a Warner Bros. Discovery által korábban közölt adatokra vonatkozik, ugyanis a streamingszolgáltató furcsa mód eddig nem számolt be nézettségről a harmadik epizóddal kapcsolatban.
Érdekesség továbbá, hogy időközben a sorozat egyik fő alkotója, Miguel Sapochnik showrunner-producer is bejelentette távozását posztjáról. Ryan Condal így egyedüli showrunner lesz, Sapochnik pedig executive producerként dolgozik tovább a Trónok harca világában játszódó szérián.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!