Egy, az Egyesült Államokban végzett felmérés szerint a koronavírus-járvány első két évében finoman szólva sem voltak őszinték az emberek. A felmérés célja az volt, hogy kiderítse, hol hibázhatott az Egyesült Államok a COVID-19 kezelésében. 

Az 1773 ember részvételével zajlott felmérés arra az eredményre jutott, hogy a válaszadók valamivel több mint 40 százaléka a járvány terjedésének első két évében megszegte a szabályokat, vagy hazudott azzal kapcsolatban, hogy milyen óvintézkedéseket tesz a vírus terjedése ellen – számolt be a Science Alert. A felmérés szerint a kitöltők 21 százaléka akkor sem tesztelte le magát, ha úgy gyanította, hogy kovidos, 20 százalékuk pedig az orvosnak sem merte bevallani, ha úgy gondolta, hogy elkapta a koronavírust.

A válaszadók legfőbb indokai között szerepelt, hogy nem szerették volna, ha az életük kikerül a „normális” kerékvágásból, vagy élni akartak az őket megillető szabadsággal, de olyan is akadt, aki úgy vélte, hogy az egészségi állapotára vonatkozó személyes adatok nem tartoznak másokra. Sokan említették azt is, hogy olyan közszereplő útmutatásait követték, akiben megbíznak, legyen az politikus, tudós, műsorvezető vagy híresség.

Mindezek mellett az oltásokkal kapcsolatban is sumákoltak az amerikaiak, sok válaszadó ugyanis bevallottan hazudott azzal kapcsolatban, hogy be van-e oltva. Az okok pedig a következők voltak: „Nem hittem, hogy a COVID-19 valódi”, „nem tartottam nagy ügynek a COVID-19-et”, „nem akartam, hogy valaki elítéljen vagy rosszat gondoljon rólam”, „szükséges volt ahhoz, hogy részt vehessenek az egyetemi órákon”.

A felmérés célja egyébként az volt, hogy kiderítse, hol hibázhatott az Egyesült Államok a COVID-19 kezelésében.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét