Henry Cavill hivatalosan is megerősítette, hogy újra magára ölti Superman gúnyáját. 

A brit színész 2013-ban játszotta el először az ikonikus DC karaktert Az acélemberben, ezután jött 2016-ban a kevésbé jól sikerült Batman Superman ellen, majd a Wonderwoman és Az igazság ligája. A nemrég debütált, Dwayne Johnson főszereplésével készült Black Adam végén is felbukkant a karakter, mely után Henry Cavill elérkezettnek látta az időt, hogy véget vessen a találgatásoknak, és hivatalosan is bejelentse visszatérését a kék-piros köpönyeges igazságosztó szerepében.

Az Instagramon közzétett videóban először Supermant láthatjuk, majd a civil Henry Cavillre vált a videó, aki arról beszél, hogy szerette volna megvárni, hogy kijöjjön a Black Adam, és most végre elérkezettnek érezte az időt, hogy hivatalossá tegye Supermanként való visszatérését. Elmondta, hogy sok mindenért nagyon hálás, de mindenekelőtt szeretné megköszönni a nézők türelmét és támogatását. A Black Adam egyébként hozta a kötelezőt, szinte dollárra pontosan annyit termelt az első héten, amennyit előzetesen is vártak tőle (67 millió dollárig jutott).

Cavill hamarosan a Netflixen is látható lesz, a Millie Bobby Brown főszereplésével készült Enola Holmes 2-ben alakítja majd a nagyszerű nyomozót, Sherlock Holmes-t. A film november 4-étől lesz látható a streamingszoláltatón.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét