A Büszkeség és balítélet és az Értelem és érzelem szerzője, Jane Austen lett minden idők legjobb brit szerzője az Amazon Books szavazói szerint. 

Az Amazon Books megbízásából készült felmérésben arra keresték a választ, kit tartanak ma az olvasók a valaha élt legnagyobb brit írónak. A kétezer ember részvételével zajlott szavazás során a kritikai realizmus úttörőjének tekintett Jane Austen került az első helyre, a megkérdezettek mintegy 44 százaléka szavazott az angol írónőre. Az 1775-ben Hampshire-ben született Austen mindössze 11 éves volt, amikor elkezdett verseket és novellákat írni, majd 1811-ben megjelentette első regényét Értelem és érzelem címmel. Ezt követte 1813-ban a Büszkeség és balítélet, amely az írónő legismertebb és sok kritikus szerint a legjelentősebb műve lett.

A felmérés második helyezettje a szavazatok 43 százalékával J. K. Rowling lett, akinek Harry Potter című hétkötetes regényfolyamát bizonyára senkinek sem kell bemutatni. A lista harmadik helyén Shakespeare és Roald Dahl végzett – utóbbi elsősorban a Charlie és a csokigyár című gyermekregényével lehet ismerős a magyar olvasóknak. A szavazatok 35 százalékát zsebelte be az Állatfarm és az 1984 szerzője, George Orwell, valamint A Gyűrűk Ura írója, J. R. R. Tolkien. Őket követi szorosan Sherlock Holmes karakterének megálmodója, Sir Arthur Conan Doyle a szavazatok 33 százalékkal.

A listán olyan nagyszerű írók is feltűntek még Charlotte és Emily Bronte, Terry Pratchett, Thomas Hardy és Mary Shelley.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét