Január 6-án érkezik a Netflix kínálatába Louis Bayard nagysikerű regényének adaptációja, a Halványkék szemek.
A Netflixre érkező produkció Louis Bayard 2003-as Azok a halványkék szemek című regényén alapul, amelyben egy New York-i rendőrnyomozó, egy bizonyos Augustus Landor egy kegyetlen gyilkos után kezd nyomozni, miután egy szigorúan őrzött katonai akadémián egy kadétot meggyilkolnak. Nem is akárhogy: az áldozatnak kivájták a szívét a mellkasából. Landor nincs könnyű helyzetben, ám a nyomozás során segítségére siet egy lelkes és meglehetősen szószátyár kadét, Edgar Allan Poe, aki első éves azon az akadémián, ahol a szörnyű gyilkosság történt.
Augustus Landor rendőrnyomozót Christian Bale formálja meg, Edgar Allan Poe-t pedig Harry Melling játssza, aki elsősorban a Harry Potter-filmek Dudley-jaként lehet ismerős a nagyközönségnek, de emellett olyan fantasztikus produkciókban is szerepelt, mint a netflixes Mindig az ördöggel, vagy az Anya Taylor-Joy főszereplésével készült Vezércsel. A Scott Cooper rendezésében készülő filmhez már kaptunk egy nyúlfarknyi kedvcsinálót néhány hete, most pedig megérkezett az első hosszú előzetes is.
Scott Cooper korábban már dolgozott együtt az Oscar-díjas Christian Bale-lel A harag tüze című 2013-as thrillerben és az Ellenségek című 2017-es westernben, mindkettőben a színész játszotta a főszerepet.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!