Úgy tűnik, a Netflix nem tartotta kifizetődőnek Jantje Friese és Baran bo Odar közös sorozatát, az 1899-et.
Nagyot ment a Netflix első saját gyártású német sorozata, a Sötétség, amely három évadon keresztül kalauzolta el a nézőket Winden város lakóinak több generáción átívelő történetébe. Minden hibája ellenére, a misztikus és sci-fi elemeket vegyítő sorozat nagy siker volt a nézők körében, így érhető volt, hogy sokan várakozásokkal tekintettek az alkotópáros Jantje Friese – Baran bo Odar duójának következő alkotására is.
Az 1899 novemberben debütált a Netflixen, és bár a Sötétség szintjét nem sikerült megütnie, a rejtélyek és misztikumok szerelmesei bizonyára ebben is örömüket lelték. Úgy tűnik azonban, hogy a Netflix tetszését nem nyerte el eléggé a rejtélyekkel teli sorozat, ugyanis mint nemrég kiderült, hogy a széria második évadát már nem rendelik be.
„Nehéz szívvel kell elmondanunk, hogy 1899 nem fog megújulni” – osztotta meg Baran bo Odar az alkotópáros közös közleményét. „Szerettük volna befejezni ezt a hihetetlen utazást egy 2. és 3. évaddal, ahogy azt a Dark esetében is tettük. De néha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy eltervezi az ember.” Hogy a Netflix miért nem számol tovább a projekttel, nem tudni, de bizonyára a nézőszámnak nem sikerült beváltania a hozzá fűzött reményeket.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!