Befutott az első előzetes a Sick című slasherhez, melynek szkriptjét a Sikoly írója, Kevin Williamson jegyzi.
A slasher (kaszabolós) horrorfilmek újra reneszánszukat élik, elég csak a tavaly év elején bemutatott Sikoly 5-re gondolni, amely meglepően jó eredménnyel mérlegelt a világjárvány idején, januári bemutatóként. A premier után nem sokkal jött is a bejelentés, hogy érkezik a folytatás, a Sikoly hatodik része, amely már nem a kisvárosi Woodsboróban, hanem New Yorkban fog játszódni.
Na, de most nem a Sikolyról, hanem egy másik slasherről, a Sickről lesz szó, amely annyiban mégiscsak összefügg az említett horrorfranchise-zal, hogy a film írója és producere Kevin Williamson, a Sikoly-filmek alkotója. A Blumhouse és Miramax közös produkciója a világjárvány idején játszódik, és a történet két fiatal, Parker és Miri kálváriáját követi nyomon, akik a családi nyaralóban elszabadult gyilkostól próbálnak menekülni – szájmaszkok és kézfertőtlenítők társaságában.
Mielőtt legyintenénk, hogy a Sick csupán egy újabb gagyi horror, megjegyeznénk, hogy a film a Rotten Tometoes weboldalon 95 százalékon áll a kritikusok véleménye szerint (filmfesztiválokon már tavaly sor került a vetítésre), ami azt jelenti, hogy a szakértők nagyon nagy része jóra értékelte a filmet.
A Sick stílusosan január 13-án, pénteken debütál a Peacock nevű streamingszolgáltatón.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!