A zuhany alatti pisilés igazi tabutéma, pedig a tudomány jelen állása szerint a Föld szempontjából nézve nagyon is egészséges, ha nem mindig a vécébe intézzük a dolgunkat. 

A zuhanytálcába pisilés igencsak vitatott téma, még aki rendszeresen pisil is zuhanyzás közben, az is elgondolkodik rajta, vajon helyes-e. A tudomány szerint azonban érdemes abból a szempontból is nézni a dolgot, hogy milyen hatással van ez a tevékenység a környezetre nézve.

Egy modern, nyugati stílusú WC átlagosan 8 liter vizet használ el egy öblítés során, és egy átlagos felnőtt körülbelül hétszer pisil egy nap. Ez azt jelenti, hogy 24 óra alatt körülbelül 42 liter vizet használunk el öblítésre, ami egy évre átszámítva 15 330 liter WC-vizet jelent.

Nos, ha belepisilnénk a zuhanytálcába, jelentősen csökkenteni lehetne az elhasznált víz mennyiségét. Ez ugyanis azt jelentené, hogy naponta csak hatszor pisilunk, nem hétszer, így egy év alatt egy személy 2190 liter WC-vizet takaríthatna meg.

Az már persze más kérdés persze, hogy az orvosok szerint inkontinenciát is okozhat a zuhany alatti rendszeres vizelés. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy valahányszor meghalljuk a víz hangját, feszülni kezd a hólyag, és úgy érezzük, vizelnünk kell, hiszen a folyó víz hangjára a pisilésre fog asszociálni az agyunk.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét