Habár ma már elképzelhetetlennek tűnik, az ókori rómaiak úgy vélték, a borba áztatott kenyér már hat hónapos kortól adható a kicsiknek.
Már az ókori Rómában is tisztában voltak azzal, hogy a terhesség és a baba megszületése az életmód megváltoztatását is magával hozza, hiszen a kismamáknak a terhesség ideje alatt és a szülés után is ajánlott nagy figyelmet fordítaniuk saját és gyermekük egészségére. Tudvalevő volt, hogy a szülés sok kockázattal jár, így a várandósok Lucinához, a szülés istennőjéhez fohászkodtak, hogy a szülés akadálymentes legyen.
A hit mellett azonban gyakorlati módszerek is segítették a nőket a várandósság ideje alatt és a szülést követő időszakban, ahogy a csecsemőkor küzdelmes időszakára is megvoltak a maguk praktikái. Az ókori nőgyógyászati irodalom egyik legjelentősebb alakjáról, Soranustól számtalan feljegyzés maradt fent ezzel kapcsolatban, mint például, hogy a szülés utáni első napokban szerencsésebb a dajkák tejét adni a csecsemőnek, mivel az anya szervezete túlságosan kimerült. (A legtöbb korabeli doktor ezzel egyébként nem értett egyet, szerintük már az első napokban is az édesanya teje a legjobb választás.) Soranus emellett nem helyeselte az éhségsírás esetén történő szoptatását, továbbá azt javasolta, hogy hat hónapos kortól kezdjék meg a gyermek szilárd táplálékhoz való szoktatását. Ebben benne foglaltatott többek között a borban áztatott kenyér is, amely az ókori rómaiak közkedvelt eledele volt, szegények és gazdagok asztalán egyaránt felkerült.
Egyébként nem kell olyan messzire menni, nyugtalanabb, sírósabb napokon itthon is előkerült a pálinkás kenyér, ami teljesen bevett szokás volt az előző századokban.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
