Sokan kezdik az újévet mindenféle fogadalmakkal, listákkal és szent eskükkel. Ezek közt a legtöbb az egészséges élettel, sportosabb életmóddal kapcsolatos így vagy úgy. Ezért is lehet, hogy a konditermek az év első hónapjában dugig vannak. Persze többnyire mostanra el szokott fogyni a lelkesedés, ezért mi most egy kis segítséget szeretnénk adni mindenkinek, aki még mindig bírja. És talán egy kis lökést azoknak, akik már feladták, de még mozog bennük az elhatározás. Vagy esetleg a lelkifuri.
Az egészséges (vagy csak egészségesebb) életmód kialakítása alapos tervezést és eltökélt végrehajtást kíván. Egy szilveszteri fogadalom nem elég hozzá. Nagyon jó indítás, de nem elég, hogy egész évben kitartson. Kell hozzá egy csomó lelkierő és rengeteg segítség, amikor kezdenénk elgyengülni. És persze jó, ha van némi pozitív motiváció is, ami mindig jól esik az embernek. Ezek nagy részét megkaphatjuk egy személyi edzőtől, más részét a családtagjainktól, barátainkról, de van még egy hely, ahonnan nem várt segítség érkezhet. Ez a hely pedig a csuklónkon van. Ha ugyanis beruházunk egy okosórára, azzal egy olyan „barátot” szerzünk, aki mindig a mi egészségünket tartja szem előtt, akkor is figyel, ha mi alszunk és a segítségért cserébe nem kér egyebet, mint néhanapján egy kis áramot, amivel feltöltjük.
Hogy segít egy okosóra
A legfontosabb dolog, amiben egy okosóra segíthet nekünk, hogy motiváltabbá tesz minket segít abban, hogy elkezdjük a mozgást és ne is hagyjuk abba.
Amikor az ember elkezd mozogni, és folyamatosan látja, hogyan halad, például futásnál, úszásnál, sétánál mekkora távolságot, milyen gyorsan tett meg, az elképesztően inspiráló lehet, hogy ne adja fel, még akkor sem, ha fáradt. Ha pedig elkezdünk rendszeresen mozogni és az óránk össze van kapcsolva a telefonunkon lévő egészégmonitorozó appal, akkor a fejlődésünket is folyamatosan figyeli tudjuk, ami szintén nagyon jó dolog, mert hajlamosak vagyunk ilyenkor önmagukkal versenyezni, ez pedig a legjobb módja annak, hogy rendszeresen mozogjunk.
Mi egy Samsung Galaxy Watch5 Pro segítségével fogtunk bele egy kis újévi egészségkúrába, és az az igazság, hogy bár még csak a folyamat legelején tartunk, de máris meglepően pozitív tapasztalatokat szereztünk.
Az óra és a Samsung Health app segítségével monitorozzuk a fejlődésünket és nem gondoltuk volna, de a fejlődés már a harmadik héten látványos volt. A futópadon több időt tudtunk eltölteni, gyorsabb átlagsebességgel, ami nagyon jó érzés, és amit nem biztos, hogy az okosóra nélkül ilyen egyértelműen tudtunk volna lekövetni. Azt pedig biztosan nem vettük volna észre, hogy a napi átlagos pulzusszámunk szépen lassan csökkenésnek indult, ami az edzettség egyértelmű jele. Még egyszer: 3 heti edzés után!
Az okosóra egyébként beállítható arra is, hogy jelezzen, ha túl sokáig ülünk egyhelyben. Ez az ülőmunkát végzők számára nagyon hasznos, mert igy nem fordulhat elő az, hogy nagyon belefeledkezve a munkába, egyszer csak azt viszi észre az ember, hogy egy egész nap eltelt ebben a viszonylagos mozdulatlanságban, ami sajnos nagyon egészségtelen dolog.
Nem csak az edzésben segít
Természetesen mindenki, aki egy kicsit is ért a testedzéshez, pontosan tudja, hogy a hatékony fogyókúra esetében a sport – bármilyen intenzív is legyen az – csupán 30-35%-nyi részt tesz ki, az igazán fontos rész a táplálkozásé. Ezért is jó hír, hogy ez az óra még ezt is képes segíteni.
Amennyiben megadunk neki néhány adatot (életkor, súly, magasság stb.) mint sok más mai modern okosóra, a Samsung Galaxy Watch5 Pro is képes arra, hogy mozgástevékenység elemzését követően kiszámolja, hogy mennyi kalóriát is égettünk el. Még testösszetételüket is képes monitorozni, ami segíthet abban, hogy pontosabban meg tudjuk határozni a céljainkat. Kitalálhatjuk vele, hogy inkább izmot kellene építenünk, vagy zsírt kellene égetnünk az ideálisabb testösszetételhez. Ezt követően pedig kiszámolhatjuk (vagy kiszámoltathatjuk egy appal), hogy miből és mennyit ehetünk, ami igen fontos lehet a kilók elleni harcban vagy a testépítés (vagy épp „leépítés”) során.
Általános egészségmonitor
Mindemellett egy jó okosóra az általános egészségügyi adatainkra is képe odafigyelni. A Samsung Galaxy Watch5 Pro például a pulzusszámunk mellett a véroxigénszintet, a stresszintet, a vérnyomást is képes mérni és alapvető EKG adatokat is szolgáltathat, így figyelmeztethet minket, ha valami komoly baj van készülőben valahol a testünkben. Ez persze semmiképpen nem válthatja ki a rendszeres kontrollt a szakemberekkel, főleg, ha keményebb edzésbe kezdünk, de ellenőrzéshez nagyon jó lehet.
Ha pedig aludni megyünk
Mint már írtuk, egy jó okosóra akkor is figyel, ha mi pihenünk. Ez azért fontos, mert hatékony pihenés nélkül nagyon nehéz jól teljesíteni nap közben. Alvás közben nem csak az agyunk pihen, hanem a testünk is ekkor regenerálódik. Izmaink ellazulnak, szervezetünk lelassul, egyszóval ez a karbantartás ideje. De csak akkor, ha nyugodtan, jól alszunk. A kóros rossz alvás számos egészségügyi kockázattal jár.
De sokszor egy rossz alvó nem is tudja magáról, hogy rossz alvó, csak azt veszi észre, hogy napközben nincs elég energiája, nehezebben koncentrál és folyton fáradt. Egy okosórával, az alvásfigyelő funkció segítségével viszont fontos adatokat kaphatunk azokról az órákról, amiket pihenéssel töltünk. A megfelelő applikációval összekapcsolva még azt is megtudhatjuk, hogy horkolunk-e éjszaka. Sőt, ezt vissza is hallgathatjuk, mert a mellénk helyezett telefon ezt automatikusan képes rögzíteni.
Egyértelmű tehát hogy az okosórás nagyon fontos segítséget nyújthatnak egy egészséges élet irányába tett utazás során. Motiválnak, mérnek, vigyáznak ránk, és még a bejövő hívásainkat, üzeneteinket is képesek kijelezni. Csoda, hogy egyre inkább az életünk részévé vállnak?
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!