Az Adult Swim úgy határozott, Justin Roiland nélkül megy tovább az utóbbi évek legjobb animációs sorozata, a Rick és Morty.  

Az Adult Swim megszakítja a kapcsolatot Justin Roilanddal” – mondta Marie Moore, az Adult Swim/Cartoon Network/Boomerang kommunikációs főosztályvezetője keddi nyilatkozatában. Az Adult Swim tévécsatorna forgalmazza a Rick és Morty című felnőtteknek szóló animációs sorozatot, amelynek Roiland a társalkotója (Dan Harmon mellett), valamint az angol eredetiben a két főszereplőnek is kölcsönzi a hangját.

Az NBC volt az első, aki hírt adott arról, hogy Roilandot volt barátnője ellen elkövetett testi sértéssel és a személyes szabadság korlátozásával vádolja az ügyészség. Az eset, amely alapján vádat emeltek, 2020 januárjában történt. A Rick és Morty társalkotója ártatlannak vallotta magát, és 2020-ban 50 000 dollár ellenében szabadlábra helyezték. Már több előzetes meghallgatásra is sor került, és Roiland várhatóan április 27-én tér vissza a bíróságra.

Rick és Morty Justin Roiland
Justin Roiland , a Rick és Morty társalkotója. (Fotó: MICHAEL KOVAC/WIREIMAGE)

A 2013-ban indult, felnőtteket célzó széria különféle alternatív dimenziókban játszódik, főszerepben egy Rick Sanchez nevű züllött tudóssal és annak unokájával, Morty Smith-szel, valamint diszfunkcionális családjukkal, akikkel különféle eszement kalandokba keverednek. A sorozatnak tavaly decemberben ért véget a hatodik szezonja, a hetedik évad várhatóan még ebben az évben érkezik. A jelenlegi állás szerint a Rick és Mortyt teljes egészében Dan Harmon viszi majd tovább.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét