A ham and eggs kosárka kis erőráfordítással elegendő energiát ad a délelőttre, de a sütési idő miatt inkább hétvégén javasoljuk az elkészítését. 

Reggel általában semmire sincs idő, mindenki rohan a dolgára, így nem csoda, ha néha kihagyjuk az étkezést, majd az irodába beérve alig várjuk, hogy bekapjunk pár falatot. Hétvégén azonban mindenre egy kicsit több időnk jut, például arra is, hogy megadjuk a módját a reggelinek.

Mivel nyakunkon a hétvége, hoztunk egy mutatós reggeliötletet, amelyből mindenki jóízűt falatozhat majd. A ham and eggs-et, azaz a sonkából és tojásból készített ételt sokan ismerik és szeretik, ám ebben a receptben kicsit újragondoltuk a tálalást. Az alapreceptet egyébként számtalan módon variálhatjuk: a sonka és a tojás mellett kerülhet bele sajt, füstölt sajt, snidling, apróra vágott kaliforniai paprika, de kukorica vagy akár bab is.

8 szelet vékony sonka
8 db tojás
só, bors

A sütőt 200 fokra előmelegítjük.

A muffinformákat kevés olajjal bepermetezzük, majd kibéleljük 1-1 szelet sonkával. Mindegyik kosárkába beleütünk egy-egy tojást, majd ízlés szerint megszórjuk sóval és  borssal.

A sonkakelyheket az előmelegített sütőbe toljuk, majd 10-12 perc alatt készre sütjük.

Reggelire friss ropogós kenyér mellé, vacsorára egy könnyed idénysalátával tálaljuk. Jó étvágyat!

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét