Stephen King The Boogeyman, magyarul A Mumus címmel megjelent novellájának adaptációját a 20th Century Studios hozza tető alá. 

Hollywood nem tud leállni a Stephen King adaptációkkal, egymás után érkeznek a szerző regényeiből, novelláiból készült mozgógépes feldolgozások, köztük olyanok is, amelyeket már nem először álmodnak képernyőre. A Mumusból már korábban is készült két adaptáció, igaz két rövidfilm formájában csupán, most pedig érkezik az egészestés változat is, amelyet Az utolsó rítus rendezője, Rob Savage jegyez.

A Mumus a horrorkirály 1973-ban megjelent azonos című novelláján alapul, amely az Éjszakai műszak című novellásgyűjteményben jelent meg itthon. A történet azután veszi fel a fonalat, hogy a gyerekek nem tudnak megbirkózni édesanyjuk halálával, a pszichológus apa pedig nem szentel elég figyelmet a problémának. Ez idő alatt egy förtelmes entitás otthonra lel a házukban, az apát pedig egy furcsa betege is meglátogatja. A filmben egyébként több változtatást is eszközöltek az eredetihez képest, például azt, hogy a lány Blair szemén keresztül követjük majd végig az eseményeket, nem pedig az apáén, ahogy az a novellában is történt.

A Mumus vérbeli Stephen King-történetnek ígérkezik, már az előzetese is hátborzongató élménnyel kecsegtet.

A Mumus bemutatója június 2-án esedékes a tengerentúlon, a magyar közönség pedig feltehetően a Disney+ kínálatában találkozhat majd a legújabb, izgalmasnak ígérkező King-adaptációval.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét