Hatrészes limitált sorozat formájában érkezik a képernyőre Charles Dickens örökérvényű regénye, a Szép remények

Szép remények Charles Dickens tizenharmadik regénye, amely először sorozat formájában jelent meg az író All the Year Round című heti folyóiratában, 1860 decembere és 1861 augusztusa között. A történet főhőse az árva Pip, aki rossz természetű nővérével és megalkuvó sógorával él szerény körülmények között. Az ifjú egy alkalommal munkát kap a környéken élő milliomos asszonytól, akinek unokahúgát, Estellát kell szórakoztatnia. Pip szinte azonnal beleszeret a rideg szépségbe, ám szolgálataira nem sokáig tartanak igényt, így az eredeti tervek szerint kovácsnak áll sógora mellett. A szép reményű ifjú egy napon váratlanul hatalmas vagyonra tesz szert egy titokzatos jóakarója által, és úgy dönt, hogy Londonba utazik, hogy új életet kezdjen. Pipből hamarosan elegáns úriember válik, majd újra összehozza a sors Estellával, az elkényeztetett örökösnővel, akit világ életében szeretett.

A Dickens klasszikusát már több alkalommal is feldolgozták; ezúttal a BBC One-ra érkezik egy sorozat a regényből, amely állítólag a Hulu, és így a Disney+ műsortárába is bekerül majd. A legújabb adaptációt a Peaky Blinders egyik alkotója, Steven Knight hozta össze, akiről köztudott, hogy imádja Dickens-regényeit: Knight 2019-ben egy meglehetősen sötét Karácsonyi ének adaptációval lepte meg a BBC-t.

Íme az előzetes, ha kimaradt volna:

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét