Sokuk számára egy-egy adott időszakban, illetve egészségi állapotban a táplálásterápia, és ezen belül a szondatáplálás jelenti az életminőség-javulás esélyét, éppen ezért rendkívül fontos, hogy tisztában legyünk alapvető információkkal.

A Szondatáplálás hetét február második hetében tartják, idén immár 13. alkalommal február 6. és 10. között. A szondán keresztüli táplálás a modern tudomány egyik hatalmas vívmánya: életek millióit mentette meg és jelentős mértékben növelte az arra rászoruló csecsemők túlélési esélyeit. A 2011-ben létrehívott kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a szondatáplás fontosságára. A megosztott ismeretek, a betegek és hozzátartozóik történetei bizonyítják az új táplálékbeviteli megoldás életükre gyakorolt pozitív hatását, eloszlatva a szondatápláláshoz esetlegesen kapcsolódó előítéletekkel.

Ősidők óta tisztában vagyunk vele, hogy a beteg embert a felépülés érdekében táplálni kell. Ösztöneinkből fakad az “egyél legalább néhány kanál levest” hozzáállás éppúgy, mint az aggodalom, ha egy családtagnál a nátha átmenetileg az étvágyat is lecsökkenti. Komolyabb betegség esetén a tápanyagbevitel és a gyógyulás összefüggése még szorosabb lehet. Különösen olyan helyzetekben, amikor – bár a tápanyagszükséglet megnő – az egészségi állapot hetekre, hónapokra megnehezíti a megfelelő táplálkozást.

Amennyiben a beteg állapota nem teszi lehetővé, hogy a szokásos módon étkezzen, vagy elegendő ételt elfogyasszon, más megoldást kell keresni. Ilyen esetben az orvos a kezelés részeként speciális táplálásterápiát rendel el. A speciális, gyógyászati célra szánt élelmiszerek (tápszerek) ugyanis tartalmazzák az összes fontos tápanyagot, amelyekre a betegeknek szükségük van. Súlyosabb állapotokban, például agyvérzés (stroke) vagy daganatos betegség esetén a páciens képtelen lehet a nyelésre. Ilyenkor a szondatáplálás a megoldás. Szondatáplálás során a beteg gyomrába egy vékony, puha szilikoncsövet vezetnek le, amelyen keresztül biztonságosan és kontrolláltan vihető be a speciális táplálék, amely kis térfogatban és optimális arányban tartalmazza a nélkülözhetetlen tápanyagokat és energiát.

Az otthonukban szondatáplált betegeknek komplex segítségre van szükségük. Ennek biztosítására jött létre 24 évvel ezelőtt az országos lefedettségű Nutricia Otthonápoló Szolgálat. A szakápolás a Nutricia térítésmentes szolgáltatása, melyet minden szondatáplált beteg részére biztosít. Az ellátást akkor is igénybe veheti a beteg, ha más otthonápoló szolgálat is gondozza, vagy hospice ellátásban részesül.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét