A Hogwarts Legacy fejlesztői arra a sokakat érdeklő kérdésre is megadták a választ, miért nincs kviddics a játékban.
Tavaly szeptemberben sokak bánatára kiderült, hogy a Hogwarts Legacyban nem lehet majd kviddicsezni, vagyis biztosan nem hajkurászhatjuk majd az aranycikeszt, dobálhatjuk a kaffot, vagy terelhetjük a gurkókat. A rajongók közül sokan csúnyán kifakadtak, hiszen a közkedvelt varázslósport kifejezetten fontos eleme volt a Harry Potter-univerzumnak, arról nem is beszélve, hogy sokak szerint a készítők óriási ziccert hagynak ki azzal, hogy a varázslósportot kihagyják a játékból.
A Harry Potter-világában játszódó RPG a napokban vált elérhetővé az első generációs konzolok birtokosai számára, így végre arra a kérdésre is megkaptuk a választ, hogyan indokolja a játék a varázslósport hiányát. Értelemszerűen, aki még nem játszott a Hogwarts Legacyval, és nem szeretné lelőné magának a poént, az most inkább ne olvasson tovább.
Nos, az Avalanche csapata azzal a frappáns megoldással oldotta meg a helyzetet, hogy a játék egy részén a Roxfort igazgatója, Phineas Nigellus Black elmagyarázza a diákoknak, hogy az előző tavaszi bajnokság bekövetkezett sajnálatos balesetet követően úgy döntöttek, elmarad a kviddics ebben a szezonban.
Habár a kviddics hiánya még így is fájó marad, jó hír, hogy a seprűn lovaglás része a játéknak, és ehhez kapcsolódó kihívások, challenge-ek is vannak benne. Az alapokat a repülésórán sajátíthatjuk majd el, és ha ez megvolt, seprűn is könnyűszerrel bejárhatjuk a Roxfortot és környékét, valamint magára a kviddics pályára is benézhetünk, hogy egy kis ízelítőt kaphassunk a varázslósport hangulatából.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!