The Pope’s Exorcist (magyarul A pápa ördögűzője) címmel érkezik Russel Crowe igaz történeten alapuló horrorfilmje, amely az ismert ördögűző pap, Amorth atya feljegyzésein alapul. 

Gabriele Amorth, a Római Egyházmegye főexorcistája saját bevallása szerint több ezer ördögűzést hajtott végre több mint három és fél évtizeden keresztül. A 2016-ban elhunyt katolikus pap folyamatosan dokumentálta különleges eseteit, akárcsak a paranormális eseteket kutató házaspár, Ed és Lorraine Warren, akik sok évtizedes ténykedésüknek köszönhetően már több horrorfilm főszereplőjeként tűntek fel.

Amorth atya feljegyzéseit alapul véve Julius Avery készít filmet, aki többek közt az Overlord című mozifilmen is dolgozott. A főszereplő atyát a Gladiátor és megannyi film sztárja, Russel Crowe alakítja, de feltűnik még mellette Ralph Ineson (A boszorkány), Alex Essoe (Álom doktor, Mise éjfélkor) és Franco Nero (Django elszabadul) is. Egyelőre nem világos, hogy egyetlen ügyet fog bemutatni a film vagy esetleg több esetet is feldolgoz majd, amelyekkel az ördögűző pap egykoron foglakozott.

A film hangulatát elnézve leginkább Az ördögűző juthat az eszünkbe, ami nem csoda, hiszen az 1973-ban bemutatott, Oscar-díjjal jutalmazott film a műfaj egyik etalonja.

A The Pope’s Exorcist április 14-én érkezik a tengerentúli mozikba; arról egyelőre nincs hír, hogy idehaza is vetíteni fogják-e a mozik.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét