Zöld utat kapott Stephen King Az című regénye alapján készült előzménysorozat.
Még tavaly érkezett a hír, hogy kilátásba került az HBO-nál egy Az előzménysorozat, amely tovább kívánja bővíteni a Stephen King regényén alapuló horrorvilágot. Egészen mostanáig nem kapott hivatalos megerősítést a sorozat, most viszont erre is sor került, illetve az is megerősítést nyert, hogy Az első és második részét jegyző Andres Muschietti, Barbara Muschietti és Jason Fuchs állnak a folyamatban lévő széria mögött.
A Welcome to Derry címmel fémjelzett előzménysorozat történetéről egyelőre semmi derült ki hivatalosan, annyit tudni csupán, hogy Stephen King Az-univerzumában fog játszódni, amelyben a készítők szerint bőven van még potenciál a két filmen túl.
A The Illuminerdi nevű portál korábban bennfentes forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a Welcome to Derry címen futó sorozat a ’60-as években fog játszódni, és jelenleg egy 30-as éveiben járó fekete férfit keresnek az egyik szerepre, aki egy hazafias pilótát játszik majd. Emellett fiatal színészeket is castingolnak, akik egy baráti társaság tagjait fogják alakítani. A legérdekesebb viszont kétségkívül az, hogy a portál szerint Bill Skarsgård is visszatér Pennywise szerepéhez, vagyis ezek szerint az 2017-es és 2019-es Az-filmekhez hasonlóan a svéd színész bújik majd a gyilkos bohóc bőrébe.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!