Úgy tudni, az agyevő amőba arcüreg öblítés alkalmával juthatott az illető szervezetébe. 

Súlyos fertőzés támadott meg egy személyt a floridai Charlotte megyében – írja a Live Science. Az agyevő amőbának nevezett egysejtű állítólag azért juthatott az illető szervezetébe, mert arcüreg öblítés során szűretlen csapvizet használtak. A személy állapotáról nem adtak tájékoztatást, de a fertőzés szinte mindig halálos kimenetelű.

A köznyelvben agyevő amőba néven ismert Naegleria fowleri a talajban és meleg édesvízben, például egyes tavakban él, de néha víztartályokban, fűtőberendezésekben és csövekben is megtelepszik. Az organizmus onnan kapta a nevét, hogy az orron keresztül az emberi szervezetbe bejutva az agy és a gerincvelő agresszív megbetegedését idézheti elő.

agyevő amőba
Naegleria fowleri mikroszkóp alatt. (Fotó: Centers for Disease Control and Prevention)

A tünetek 1-12 nappal azután jelentkeznek, hogy az N. fowleri bejutott az orrba. Habár a fertőzés nagyon ritka, szinte mindig végzetes: az emberek általában a tünetek megjelenése után 1-18 nappal meghalnak. A hírekbe bekerülő tragikus eseteket jellemzően a N. fowleri nevű amőba okozza – ez mind közül a legveszélyesebb -, de más amőba is eredményez hasonló megbetegedéseket.

Az eset kapcsán az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság figyelmeztetést adott ki arra vonatkozóan, hogy szűretlen, kezeletlen csapvizet fertőzésveszély miatt tilos az orrüregbe juttatni. Csapvíz csakis megfelelő kezelés után alkalmazható, alternatívaként pedig desztillált vagy steril vizet lehet használni.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét