Új jelentfotók jöttek a Renfield című horror-vígjátékhoz, amelyben Nicolas Cage bújik a legendás vérszívó gróf bőrébe. 

A Chris McKay (LEGO Batman: A film, A holnap háborúja) által rendezett filmben Nicholas Hoult (Mad Max: A harag útja, A menü) alakítja a címszereplőt, aki beleszeret az Awkwafina által megformált rendőrnőbe, majd úgy dönt, hátrahagyja korábbi életét és vele együtt világ legnárcisztikusabb főnökét, Drakula grófot. Reinfield már nagyon unja, hogy minden csak Drakuláról szól, és több száz évnyi rabszolgaság után úgy érzi, szeretné kipróbálni az életet a vérszívó szörny nélkül. Ezzel azonban van egy kis bökkenő: Drakula nem igazán akar lemondani hűséges segítője szolgálatairól.

A múlt hónapban már megkaptuk a Renfield első előzetesét, most pedig jelenetfotók érkeztek, melyeken a címszereplőn túl rendőr szerelme és természetesen a Nicolas Cage által megformált vérszívó is látható.

Renfield

A forgatókönyvet Ryan Ridley (Rick és Morty) írta Robert Kirkman (The Walking Dead) ötlete nyomán. McKay elmondása szerint a Renfieldre olyan filmek hatottak, mint az Egy amerikai farkasember Londonban, a Gonosz halott 2 és a Haláli hullák hajnala.

Renfield

Az újragondolt gótikus vámpírsztori április 13-án érkezik meg a magyar mozikba. A film az előzetes és a fotók alapján szórakoztató őrületet ígér, mi biztosan adunk neki egy esélyt. Ti meg fogjátok nézni?

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét