A Maffiózók mackónadrágban, a Magyar kóla és a Fedősztori szerzője, Dezső András újabb oknyomozó írással jelentkezik: a Nagyfőnök Portik Tamás és bizalmi körének felemelkedését és bukását dolgozza fel.

Az ex-Indexes, jelenleg HVG-s Dezső András 2019-ben jelentette meg első könyvét, a beszédes című Maffiózók mackónadrágbant, amely a magyar alvilág mintegy 50 éves történetét mutatta be regényes formában. Ezt követte 2020-ban a Magyar kóla – amely a magyarországi kokainpiac és a drogban úszó elit világába adott betekintést -, majd 2021-ben jött a Fedősztori, amelyben a magyar titkosszolgálatok zárt, buktatókkal teli világáról mesélt az újságíró.

Idén tavasszal újabb oknyomozó írásnak örülhetnek rajongók, amelyben ezúttal az 1990-es évek olajmaffia-botrányainak egyik kulcsszereplője, Portik Tamás és bizalmi köre kapja a főszerepet.

A Nagyfőnök várhatóan május 5-én jelenik meg a 21. Század Kiadó gondozásában, alább a hivatalos fülszöveget találjátok.

„Talán nem is készült olyan nagyon arra, hogy bármelyik pillanatban eltűnjön. Talán tényleg elhitte magáról azt, amit a hozzá legközelebb állók szerint másokkal is igyekezett elhitetni: a láthatatlanságát. Élve az önszuggesztióval, gyakran még a tükör előtt is azt mondogatta magának, hogy a hatóságok előtt láthatatlan.”

A magyar kriminalisztikában a rendőrség és az alvilág nem sok bűnöző nevét hozta annyi gyilkossággal és emberölési kísérlettel összefüggésbe, mint Portik Tamásét. Ezek között van az egész országot megrázó 1998. júliusi Aranykéz utcai robbantás vagy a médiacézár, a politikai-gazdasági elithez tartozó Fenyő János hidegvérű meggyilkolása is. Akadnak olyan ügyek, amelyekben már ítélet született, és olyanok is, amelyekben a rendőrség letett arról, hogy valaha is bíróság elé állítsa az elkövetőket.

Hogyan lett egy telefonfülkéket feltörő utcagyerek tíz évvel később az ország egyik leggazdagabb bűnözője? Milyen folyamatok vezettek el a kilencvenes évek alvilági gyilkosságaihoz? Hogyan konspirált az évekig illegalitásban élő Portik Tamás és köre? Vajon kinek álltak érdekében a politikai robbantások? Kik voltak Portik segítői? Minek köszönhető, hogy évekig nem tudták elfogni és felelősségre vonni? Milyen volt üzletemberként? Mi vezetett végül a bukásához? Miért árulták el?

Maffiózók mackónadrágban, a Magyar kóla és a Fedősztori bestsellerek szerzője, Dezső András oknyomozó újságíró ezúttal Portik Tamás és körének felemelkedését és bukását dolgozta fel a nyolcvanas évek kezdetétől napjainkig. Kutatása során a szerző Portik egykori bizalmi köréből is tudott információkat szerezni, így könyvéből sok-sok olyan részlet kiderül, amelyet eddig a nyilvánosság nem ismert.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét