Hét, globális jelentőségű női vezető Barbie baba mását mutatta be a Mattel játékóriás a nemzetközi nőnap alkalmából.
A szakemberek mind a természettudományos, technológiai, mérnöki és matematikai területek kiválóságai, így különösen alkalmasak arra, hogy ezekkel a pályákkal gazdagítsák a kislányok jövőképét.
Amerikai adatok szerint ugyanis a természettudományokban dolgozóknak még mindig kevesebb, mint a harmada nő[1], de más országokban sem jobb a helyzet. A jelenség alapvető oka, hogy a fiatal lányokat már az iskolában lebeszélik ezekről a – hagyományosan férfiaknak fenntartott – karrierutakról[2].
Barbie 1959-es születése óta több mint 200 karriert mutatott meg a kislányoknak, köztük számos olyat, amelyek az adott időpillanatban még nem, vagy nehezen elérhetők voltak számukra.
1973-ban pedig már sebészként dolgozott, amikor nőket még csak elvétve lehetett a műtőben látni; de volt már pilóta, tűzoltó, újságíró, feltaláló és környezetvédelmi aktivista is.
A Mattel az új Barbie baba-kollekcióval az alábbi női úttörőket ismeri el, köztük a lenyűgöző Wojcicki testvéreket:
- Susan Wojcicki (USA): 2014 és 2023 között a YouTube vezérigazgatója
- Anne Wojcicki (USA): a 23andME biotechnológiai vállalat társalapítója és vezérigazgatója
- Janet Wojcicki (USA): a gyermekgyógyászat és a járványtan professzora a Kaliforniai Egyetemen
- Katya Echazarreta (Mexikó): villamosmérnök, a NASA állandó munkatársa
- Dr Maggie Aderin-Pocock (UK): űrtudós és oktató
- Prof Dr Antje Boetius (Németország): oceanológus és mikrobiológus
- Yinuo Li (Kína): az ETU Education társalapítója
[1] United States Census Bureau [2] American Association of University Women
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!