Ha hinni lehet az Aladdin film főszereplőjét alakító Mena Massoudnak, a Guy Ritchie-féle élőszereplős remake nem mostanában kap folytatást. 

2019-ben Guy Ritchie is megcsinálta a maga élőszereplős Disney meséjét, ami a vegyes kritika ellenére jól teljesített a pénztáraknál. Habár A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső, a Blöff és az Úriemberek rendezője korábban úgy nyilatkozott, hogy szívesen készítene egy második részt is az Aladdinhoz, mivel élvezte az Disney-vel való együttműködést, de egyelőre nem sok kézzelfogható dolog történt az esetleges folytatással kapcsolatban.

Most az Aladdint megformáló Mena Massoud hűtötte le a kedélyeket a közösségi médiában. „Jelen pillanatban ez nagyon valószínűtlen” – tweetelte Massoud egy rajongónak válaszolva, aki az Aladdin 2 jövőbeli kilátásairól érdeklődött. Ez egyébként meglehetősen ellentmond Guy Ritchie-nek, aki nagyon lelkes a folytatást illetően, legalábbis nemrégiben a Collidernek úgy nyilatkozott, hogy nagyon szeretné megcsinálni a második részt, mert nagyon élvezte az első film készítését. A 2019-es Aladdin egyébként Guy Ricthie karrierjének eddigi legnagyobb pénzügyi sikere volt, több mint egymilliárd dollárt hozott világszerte.

A brit mozi fenegyereke egy élőszereplős Herkules mozin is dolgozik, ahol szintén direktori feladatokat lát el. A Disney még 2020-ban jelentette be az 1997-es rajzfilm újrafeldolgozását, amelyért a Russo-fivérek produkciós cége felel, a forgatókönyvet pedig az a Dave Callaham írja, akinek a Zombieland: A második lövés, Feláldozhatok 1-2-3 és Wonder woman 1984-et köszönhetjük, sőt ő felel a Marvel filmes univerzumában játszódó Shang-Chi és a tíz gyűrű legendájáért is. Se a színészekről, se a sztoriról egyelőre nincs hír, de állítólag modern formában gondolják majd újra a sokszor és sokak által mozgóképre vitt mitológiai mesét.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét