A Hétköznapi szörnyetegek az 1990-es és 2000-es évek legjobb dark fantasyjait idézi a regény hazai kiadója szerint.
Épp a minap írtunk arról, hogy az Agave Könyvek leleplezte a Vámpírakadémia hamarosan érkező második kötetének borítóját, most pedig egy újabb örvendetes hír érkezett a kiadó háza tájáról. Facebook-bejegyzésükben arról ír a csapat, hogy májusban egy új szerző munkáját hozzák el a könyvesboltokba, egy olyan szerzőjét, amelynek nem kisebb személy, mint Stephen King fia, Joe Hill írt ajánlószöveget a regényéhez: „A vad találékonyság, a dickensi különcség, a természetfeletti horror és a lebilincselő feszültség káprázatos keveréke. Vigyázzatok… ha egyszer beléptek a rémregények rémregényébe, sosem akartok majd távozni innen!” – fogalmazott a szerző a szóban forgó művel kapcsoaltban.

J. M. Miro Hétköznapi szörnyetegek című könyve egyébként még 2022 nyarán jelent meg a tengerentúlon, idehaza pedig várhatóan május 9-én érkezik majd a könyvesboltokba. A sztori nagyobbrészt a viktoriánus kori Angliában és Skóciában játszódik, középpontjában egy magányosan álló intézettel, ahol egy furcsa doktor természetfeletti képességekkel megáldott gyerekeknek nyújt otthont. De mutatjuk inkább a hivatalos fülszöveget!
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!