A tudomány is megerősíti, amit már régóta gyanítottunk: a kertészkedés nem csak a testünket mozgatja át, de a mentális egészségükre is jó hatással van. 

Itt a tavasz, elgondolkodhatunk, hogy milyen zöldségeket, gyümölcsöket és virágokat szeretnénk viszontlátni a kertünkben. Habár egy kert gondozása és rendben tartása nem kevés energiát igényel, a kutatások szerint a növényekkel való foglalatoskodás kifejezetten jó hatást gyakorol a lelkünkre.

A Floridai Egyetem tudósai arra a kérdésre keresték a választ (még 2022-ben), hogy a kertészkedés milyen hatással van az alapvetően egészséges emberek mentális egészségére. Harminckét 26 és 49 év közötti nőt vizsgáltak, a résztvevőket két csoportra osztották: míg a csapat egyik fele művészeti foglakozásokon vett részt, addig a másik fele kertészkedni ment. A bevont felnőttek mindannyian jó egészségnek örvendtek, krónikus betegségben egyikük sem szenvedett, nem dohányoztak, drogokkal sem éltek, valamint szorongásra és depresszióra sem kaptak kezelést.

A kertészeti foglalkozásokon a résztvevők többek közt megtanulták, hogyan kell elvetni a magokat, virágokat átültetni, valamint az ehető növények betakarításának technikáiba is betekintést nyertek. A művészeti foglalkozásokon résztvevők olyan technikákat sajátítottak meg, mint a papírgyártás, a nyomattechnika, a rajz és a kollázs.

kertészkedés mentális egészség
Fotó: Pixabay

A résztvevőket a foglalkozások végeztével egy sor különböző vizsgálatnak vetették alá, amelyekkel a szorongásukat és a stresszszintjüket mérték. A kutatók azt találták, hogy a kertészeti és a művészeti csoportok az idő múlásával hasonló javulást tapasztaltak a mentális egészségükben, ám a kutatás végén alacsonyabb szorongás-értékeket mértek a kertészeti csoport részvevőinél.

A kertészkedés gyógyító ereje egyébként nem újkeletű gondolat. Már a 19. században is tudták, hogy a növényekkel való foglalatoskodás feszültségcsökkentő és stresszoldó hatású. Jelenleg a kertészeti terápia már bevett gyakorlat, poszt-traumás stressz kezelésében, depressziónál, szorongásos állapotoknál.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét