Bret Easton Ellis 2021-es The Shards című regényéből fejleszt tévésorozatot az HBO.
A The Shards egy kiváltságos Los Angeles-i középiskolás csoportot követ nyomon 1981-ben, főszerepben a 17 éves Brettel, akinek az élete fenekestül felfordul, amikor egy új diák érkezik az iskolájukba. Robert Mallory derűs, jóképű és karizmatikus, ám titkol valamit Bret és haverjai elől, még azután is, hogy szoros kapcsolat alakul ki közöttük. Mindeközben egy sorozatgyilkos szedi áldozatait a városban, aki látszólag egyre közelebb és közelebb kerül Brethez és bandájához, groteszk fenyegetésekkel próbálva a fiatalokat – különösen Bretet – az őrületbe hajszolni. A fiú már a saját barátaiban és önmagában sem bízik, amely végül teljes elszigeteltségbe és paranoiába taszítja őt.
A The Shards az író Nullánál is kevesebb című regényére emlékeztet, amely a Los Angeles-i unatkozó fiatalok mindennapjaiba enged betekintést, pontosabban abba a lelketlenségbe, kiüresedésbe és teljes érzelmi sivárságba, amelyben ezek a huszonévesek élnek. Easton kultikus, egyben első, 1985-ben megjelent regényéből Robert Downey Jr., Andrew McCarthy és Jami Gertz főszereplésével készült film 1987-ben.

Bret Easton Ellis leghíresebb regénye az 1991-ben megjelent Amerikai psycho, amelyből 2000-ben mozgóképes feldolgozás is készült Christian Bale főszereplésével. Az Amerikai psycho, mint regény az elmúlt több mint harminc évben nem véletlenül emelkedett kultstátuszba, sokat idézték és idézik még ma is, annak ellenére, hogy irodalmi alkotás csak nagyon ritkán generált maga körül akkora botrányt, mint ez a könyv.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!