Alaposan felkavarta az egyiptomi közvéleményt a Netflix új történelmi dokumentum sorozata, amelyben Kleopátra szerepét Adele James fekete színésznőre osztották. 

Egy egyiptomi ügyvéd feljelentést tett a Netflix ellen, amelyben azzal vádolja a streamingszolgáltatót, hogy Kleopátra, Egyiptom királynője című sorozatukkal megsértették a médiatörvényeket, és céljuk az „egyiptomi identitás törlése” – számolt be a BBC. A sorozat producere szerint Kleopátraöröksége erősen vitatott„, a királynőt megformáló Adele James pedig azt üzente a kritikusainak, hogy akinek nem tetszik a szereposztás, ne nézze a sorozatot.

Ez teljesen hamis. Kleopátra görög származású volt, ami azt jelenti, hogy világos bőrű volt, nem fekete” – nyilatkozta Zahi Hawass egyiptológus, egykori régiségügyi miniszter egy helyi lapnak. A kutató szerint Egyiptom élén csak a 25. dinasztia idején (Kr. e. 747-656) álltak fekete bőrű uralkodók a kusita királyok személyében.

A makedón-görög származású egyiptomi uralkodó több metamorfózison is átesett a történelem folyamán: előbb afrikaiként, majd közel-keletiként írták le a kutatók, a tudomány jelen állása szerint azonban nem bizonyítható, hogy a legendás szépségű uralkodó színes bőrű lett volna.

Korábban nagy felháborodást keltett, hogy a Wonder Woman-filmek sztárjára, az izraeli származású Gal Gadotra osztották Kleopátra szerepét Patty Jenkins rendező új filmjében (később az alkotó visszalépett direktorként). Sokan whitewashinggal vádolták a színésznőt, amiért elvállalta a szerepet, a közösségi médiát pedig ellepték azok a bejegyzések, amelyekben a történelmi hitelesség kedvéért Gal Gadot helyett egy sötétebb bőrű, észak-afrikai színésznőt követelnek a szerepre a felhasználók.

A brit Channel 5 még 2021 év végén mutatta be a Boleyn Anna című kosztümös minisorozatot, amely szintén nagy közfelháborodást keltett, mivel a címszereplő királynőt a fekete bőrű színésznő és modell, Jodie Turner-Smith formálta meg.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét