A Sandman második évada még tavaly novemberben kapott zöld utat, az eredeti képregény szerzője, Neil Gaiman pedig elárulta, hol tartanak jelenleg a munkálatokkal. 

Augusztusban érkezett meg a Netflix kínálatába a Neil Gaiman kultikus és meghatározó képregényklasszikusán alapuló Sandman: Az álmok fejedelme, amelyre mintegy három évtizedet kellett várniuk a rajongóknak. Gaiman kitartóan, foggal-körömmel harcolt a rossz adaptációs ötletek ellen, és milyen jól tette, ugyanis a netflixes feldolgozásnak még a képregény legelvetemültebb rajongóit is sikerült meggyőznie.

Habár a második évadról jóformán semmit sem tudni, a sorozat alapjául szolgáló képregények szerzője most egy rajongói kérdésre válaszolva felfedte a produkció jelenlegi állapotát. Kiderült, hogy a forgatókönyvek már elkészültek, jelenleg pedig a casting zajlik az első epizódhoz, valamint a díszletek tervezése is folyamatban van.

A Vágy nevű istenséget alakító Mason Alexander Park egyébként az év elején azt nyilatkozta, hogy még a nyáron megkezdődnek a forgatási munkálatok. Érdekesség, hogy a Netflix az új szezon bejelentésénél kifejezetten óvatosan válogatta meg a szavait, nem második évadról beszélt, hanem a „Sandman-világ folytatásáról”. Ez annak függvényében pedig igazán érdekes, hogy a Netflix amerikai és kanadai forgatókönyv alapú sorozataiért felelős vezetője, Peter Friedlander korábban azt mondta, hogy nem biztosak még a történet adagolását illetően. „Minden szóba jöhet, ha Sandmanről van szó. Ez egy innovatív show” – nyilatkozta a vezető.

A netflixes széria első évada a Prelűdök és noktürnök és A babaház című köteteket dolgozta fel, melyeknek középpontjában Morpheus, másnéven Sandman áll, aki annak a szürreális birodalomnak az ura, ahová akkor utazunk, amikor álomra hajtjuk a fejünket. Ha bővebben is olvasnál a sorozatról, az első évadról szóló írásunkat itt találod.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét