Könyves Kálmán leghíresebb, gyakran tévesen idézett mondása: „A boszorkányokról pedig, mivelhogy nincsenek, semmi emlékezet ne legyen”. Az igazság az, hogy művelt királyunk egyáltalán nem tagadta a boszorkányok létezését, sőt mélyen hitt bennük, sokat emlegetett passzusa pedig valójában a strigákra vonatkozott, azokra a keresztény idők előtti mitológiai lényekre, akik vérrel táplálkoztak, éjszakánként pedig állati alakot öltöttek. A „rendes boszorkányoktól” nagyon is féltek, a keresztény egyház pedig szította is ezt a gyűlöletet, egyúttal üldözött mindenkit, aki nem az ő istenükhöz imádkozott, beleértve a pogány varázslómestereket és a javasasszonyokat. A középkori ember életében tehát több szempontból is napirenden volt „boszorkánykérdés”, a különleges, mágiával felvértezett személyek egyszerre keltettek kíváncsiságot és félelmet bennük. A boszorkánysághoz persze számos jellemzőt társítottak, jelnek vélték például, ha valaki nem járt templomba, viharban sétált a mezőn, esetleg a gyógynövények ismerője, csodálója volt.
A javasasszonyokról, a gyógynövények jó ismerőiről sokan feltételezték, hogy az ördöggel cimborálnak, alakjuk szinte teljesen egybeforrt a boszorkányokéval. Pontosan tudták, hogy a természet patikájában mi terem a megfázás, a krónikus betegségek vagy épp a meddőség gyógyítására, ahogy az sem volt ritka, hogy a falu lányai tőlük kértek segítséget magzatuk elhajtására. A legendák szerint a boszorkányságot gyakorló nők és férfiak(!) megismerték, majd megtanulták használni a gyógyfüvek erejét: gyógyítottak velük, de a kiszemelt személy vesztét is okozhatták, ha úgy akarták.
Most öt olyan növényt mutatunk be, amelyeket a történelem folyamán összefüggésbe hoztak a mágiával, boszorkánysággal. Szeretnénk kihangsúlyozni, hogy az alábbi növényekkel semmiképpen nem ajánlatos otthoni körülmények között kísérletezgetni, mivel már kisebb adagban is súlyos mérgezést képesek okozni.
Csattanó maszlag
A burgonyafélék családjába tartozó maszlag nemzetség minden egyes tagja nagyon mérgező, idehaza azonban csak egyetlen fajtáját, a csattanó maszlagot találjuk meg. A növény hallucinogén tulajdonságai évszázadok óta ismertek, a navaho és csiroki indiánok is alkalmazták, hogy átformálják vele a tudatot, ezzel segítve elő a spirituális „utazást”. Ez azonban egy rendkívül veszélyes gyakorlat volt, mivel a növényt roppant könnyű túladagolni, a hatásos és a halálos dózis között nagyon kicsi a különbség. Kivonatát az orvostudomány jelenleg is felhasználja a Parkinson-kór és az asztma kezelésére.
Európában kifejezetten okkult növény hírében állt a maszlag, ugyanis azt tartották róla, hogy a boszorkányok munkáját segíti, és különböző főzetekbe és bűbájos elixírekbe kerül, de állítólag a hírhedt boszorkánykenőcs, másnéven repülőzsír egyik alapanyaga is ez a növény volt. A legendák szerint a szóban forgó kenőcs használata lehetővé tette, hogy a boszorkányok egy pillanat alatt oda tudjanak repülni, ahová kedvük tartotta, ehhez pedig mindössze egy rudat, például egy seprű nyelét kellett bekenniük a különleges krémmel, melyet a lábuk közé véve már el is kezdődhetett a varázslatos „utazás”. Ezzel a módszerrel állítólag az LSD-hez hasonló hallucinációkat tudtak előidézni, egyes feltételezések szerint pedig innen ered az az elgondolás, miszerint a boszorkányok seprűnyélen közlekednek.
Bolondító beléndek
A bolondítófűnek is nevezett beléndek szép külseje senkit se tévesszen meg. A középkorban úgy tartották, hogy a növény kis mennyiségben altat és csillapítja a fájdalmat, nagy mennyiségben azonban bolonddá tesz – innen származik a beszédes elnevezés. A már említett boszorkánykenőcs egyik fő alapanyaga volt, mivel a növény a maszlaghoz hasonló hallucinációt, delíriumot („őrület”) idéz elő, amelyről úgy gondolták, hogy megnyitja az egyén tudatát a tisztán-látás és a szakrális világ felé.
A bolondító beléndek pszichoaktív hatását azonban nem csak a boszorkányok használták. Az újabb kutatások szerint a viking harcosok (berserkerek) e növényfaj elfogyasztása után váltak vérengző fenevadakká, farkassá vagy épp medvékké, attól függően, hogy mely állat bőrébe öltöztek. A berserkerek állítólag teljes transzban, őrjöngve vetették bele magukat a küzdelmekbe, fel se vették, ha megsérültek, ami szintén egybevág azzal, hogy a viking harcosok valójában a bolondító beléndek hatása alatt álltak.
Nadragulya
A nadragulya a világ egyik legismertebb mérgező növénye, amelyet nagyméretű fekete bogyóiról viszonylag könnyen felismerni. Az álomhozófűnek vagy szépasszony füvének is nevezett növény atropin nevű mérge olyan erős, hogy mindössze tíz bogyó elegendő lenne felnőtt férfi megöléséhez. De mégis, mit jelent az, hogy szépasszony? A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a kifejezést a magyar népi hitvilágban a hol jó, hol rosszindulatú, természetfeletti lény megnevezésére használták, aki a boszorkány, illetve a tündér bizonyos vonásaival egyaránt rendelkezik.
Érdekesség, hogy a középkorban, különösképpen az olasz nők előszeretettel csöppentették a szemükbe a növényből készült forrázatot, hogy a pupillájuk tágabb legyen, és ettől vonzóbbnak tűnjenek. Emellett arcmosáskor szépítő vízként is használták a nadragulyát, komolyan kockáztatva ezzel az egészségüket.
Mandragóra
Amint azt a Harry Potter-rajongók jól tudják, a mandragóra gyökere ember alakot formáz, és sikoltozni kezd, ha kihúzzák a földből, a hangja pedig bárkit megöl, aki meghallja – legalábbis ez a hír járta róla a középkorban. A korszak babonás emberi mágikus erővel ruházták fel a növényt, többek közt szelleműző és pénzhozó hatást tulajdonítottak neki, de ami az egyik legérdekesebb, hogy úgy vélték, ahol az akasztott ember vére, zsírja vagy magja a földre hull, onnan mandragóra fog kinőni – innen a akasztófamanó elnevezés.
Hazánkban – a fentebb említett növényekkel ellentétben – nem terem, viszont a boszorkánysághoz nagyon is sok köze van: úgy vélték, a növény fontos alapanyaga volt a repülőzsírnak. Emellett nagyon erős gyógyító hatást tulajdonítottak neki, emiatt pedig sokan szent és biztosító amulettként viselték a nyakukban.
Gyűszűvirág
Egy régi közmondás a gyűszűvirágról: A halottakat feltámasztja, az élőket megölheti. Habár a növényt régebben házi gyógymódként is alkalmazták a szív különböző betegségeire, számos kellemetlen mellékhatásról számoltak be vele kapcsolatban, mint például a szapora szívverés, szívritmuszavar, lelassult pulzus, hallucináció, sőt olyan is előfordult, hogy a növénnyel való kísérletezgetés halállal végződött.
A gyűszűvirágot az ír folklórban a női mágiával hozták összefüggésbe, valamint a „fehér boszorkányokkal”, a jóindulatú és gyógyító mágia gyakorlóival, akik a vadonban élnek és familiárisaik vannak – ezek olyan, állati alakban megjelenő természetfeletti lények, akik a boszorkányokat segítik. A növényt ugyanakkor rossz ómennek tekintették a házon belül, míg a kertben oltalmazó hatást tulajdonítottak neki. Skóciában pedig az a hír járta, hogy aki meghallja a virágot csengeni, biztos lehet benne, hogy hamarosan a holtak világába távozik.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
