A pletykák szerint azon töri a fejét a Netflix, hogy amerikai változatot készít minden idők legsikeresebb ázsiai sorozatából, a Squid Game-ből. 

A 2021 szeptemberben bemutatott dél-koreai széria rekordgyorsasággal lett a Netflix történetének legnézettebb sorozata, és a nézők érdeklődése továbbra sem lanyhul. Aki esetleg lemaradt volna, a sorozat – ami magyarul a kevésbé szerencsés Nyerd meg az életed! címet kapta – egy csapat eladósodott emberről szól, akik a nagy pénznyeremény reményében részt vesznek egy bugyuta, ám rendkívül véres gyerekjátékokra épülő versenyen.

Már egy jó ideje tudni lehet, hogy készül a folyatás, igaz egyelőre nem sok konkrétum érkezett vele kapcsolatban. A producer-író-rendező, Hvang Donghjok korábban elárulta, hogy a visszatér a főszereplő Gihun és a titokzatos Frontember, valamint bemutatkozik Junghee barátja, Cseolszu is. Emellett az is valószínű, hogy az öltönyös férfi is visszatér a folytatásban.

Ugyan már a második évad létjogosultságát is sokan megkérdőjelezték, azzal valószínűleg még többen egyetértenek, hogy egy amerikai remake-nek még annyi értelme sem lenne. Márpedig az általában jó értesült Jeff Sneider filmkritikus szerint a Netflix amerikai köntösben is el tudná képzelni a sztorit, olyannyira, hogy már dolgozik is egy jenki Squid Game-sorozaton – írta meg az amerikai Forbes. És ez még nem minden: a streamingszolgáltató állítólag David Finchert nézte ki alkotónak, aki olyan filmekkel tette le a névjegyét az asztalra, mint a Hetedik, a Harcosok klubja vagy a Zodiákus.

David Fincher

Hivatalos megerősítés egyelőre nem érkezett, így mint minden pletykát, ezt is érdemes fenntartásokkal kezelni, még akkor is, ha David Fincher neve sokakat vonzana a képernyők elé még egy ilyen erőltetett, amerikai remake esetében is.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét