Ők a legcukibb lények a földön

Vakvezető kutya Tango

Nyilván komoly holtverseny alakulna ki, ha tényleg megrendeznénk ezt a versenyt, de az tuti, hogy a vakvezető, a segítő és a mentőkutyák nagyon az élbolyban végeznének.

„A kutya az ember legjobb barátja” – tartja a mondás és ez olyannyira igaz, hogy nagyon gyakran még az embernél is jobb barátok tudnak lenni. Hűségesek, önzetlenek és fáradhatatlanok. Különösen igaz ez a segítőkutyákra, akik nélkül valóban sokkal nehezebb lenne egy-egy ember élete.

Két nap múlva, április 27-én ünnepeljük a Vakvezető Kutyák Világnapját, ebből az alkalomból megmutatjuk, hogyan készítünk fel egy vakvezető kutyát erre a munkára, és mekkora segítséget jelent egy látássérült embernek.

„Ez nekem egy nagyon fontos dátum, mert tíz éve közlekedem vakvezető kutyával. Összehasonlíthatatlan az a két élet, amit most vakvezető kutyával és korábban nélküle éltem. A kutyának hála nagyon sok önbizalmat kapok, sokkal bátrabb vagyok vele, bárhova elindulok, ismeretlen helyekre is. Sokkal bátrabban kérek segítséget, sokkal nyitottabb vagyok” – mondta Varga Nóra, aki második vakvezető kutyáját kapta a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolától.

Vakvezető kutya
Nyiriné Kovács Mária Vackor Uno és Varázs társaságában.

„Harminc éve csinálom ezt a munkát, mindig újult erővel kezdem el képezni a következő kutyát. Szeretem nézni, hogy egyre ügyesebb, és amikor egy látássérült ember társa lesz, segíti és kinyílik előtte a világ. Egyre több helyre el tud menni, egyre több boldogságot látunk már az arcán, szívesen közlekedik, közelebb kerül a látó társadalomhoz, segít neki beilleszkedni, munkát találni, megnyitja előtte a világ kapuit” – mondta Nyíriné Kovács Mária, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kiképzője.

Varázs

Varázs április elején érkezett meg kiképzőjéhez, Nyíriné Kovács Máriához, most kezdtek el ismerkedni egymással. Varázsnak van két osztálytársa, Vackor és Unó, akikkel hamar összebarátkozott. Mint máskor, találkozásunk reggelén is futtatással, közös játékkal kezdték a napot.

„Varázs most ismerkedik a vakvezető világgal. Nagyon aranyos, erős benne a megfelelni vágyás, „emberes”, szeret velem lenni. Mindig boldog farokcsóválással fogad. Engedelmes kutya, akivel könnyű együtt élni, úgyhogy nagyszerű társa lesz majd látássérült gazdijának olyan 6-8 hónap múlva” – mondta Nyíriné Kovács Mária.

Varázs ezúttal is örömmel bújik bele a piros hámjába, és indul el Máriával, aki végig dicséri, jutalomfalatokkal motiválja tanítványát. Azt mutatják meg nekünk, hogyan kezdődik egy vakvezető kutya kiképzése. Pórázon gyakorolnak, megállnak a járdák le- és fellépőinél, átmennek az úttesten. Végül lépcsőt keresnek, megnézik, hogyan áll meg Varázs a lépcső elején és a végén.

Tangó

Varázs után Tangót és kiképzőjét látogattuk meg. Tangó már lényegében egy „kész” vakvezető kutya, jelenleg kiképzőjével gyakorol, égeszen addig, amíg az alapítvány megtalálja azt a gazdát, akivel tökéletesen összeillenek majd. Látrányi Orsolya, az alapítvány vakvezetőkutya-kiképzője elmondta, hogy mit szoktak gyakorolni a futtatás és játék után.

Vakvezető kutya Tango

„Tangó kiképzése véget ért, ezért már olyan szinten van, hogy vele hámfogóval és lefedett szemmel csinálom a tréningeket. A hámban húznia kell, mutatja az irányokat, úttesten kelünk át, lépcsőzünk, ő a hámon keresztül mutat meg nekem mindent. A lefedett szemes gyakorlásra azért van szükség, mivel ilyenkor kicsit bizonytalanabbul mozgunk, máshogy megyünk, hasonlóan, mint egy látássérült, a kutya számára fontos, hogy ezt is megtapasztalja, így jobban átérzi, hogy felelősséggel van a gazdája iránt” – mondta Látrányi Orsolya.

Torma

A kedves, bújós Torma 4 hónapja van Varga Nórával, akinek a sárga labrador élete második vakvezető kutyája. Jelenleg a közlekedésbiztonsági vizsgájukra készülnek, ami májusban lesz. Azért gondolta úgy az alapítvány, hogy jó páros lesznek, mert Torma szeret jönni-menni, nagyon aktív, és pontosan illik Nórához, aki hosszú utat tesz meg naponta a munkahelyére. Abban is passzolnak egymáshoz, hogy mind a ketten szeretnek gyorsan menni.

A közlekedésbiztonsági vizsgán egy szakértőkből álló független vizsgabizottság előtt mutatja meg a vakvezető kutya és gazdája, hogy képes biztonságosan közlekedni. Ekkor dől el, hogy alkalmasak-e az önálló közlekedésre, vagyis nagy a tét. A gazdának három ismert útvonal közül kell húznia egyet. Nóra a Bikás parktól a Nyugati pályaudvarig tartó útvonalát mutatta meg nekünk. A metrónál a lifthez mentek, azért nem a mozgólépcsőt használják, mert balesetveszélyes, vigyázni kell a kutyák körmére. Torma magabiztosan vezetett az aluljáróban, a metrókocsiban pihengetett, nézelődött, azután a Kálvin téren két olyan érdekességet mutatott nekünk, amit Nóra tanított meg neki.

Egy szóval megkérte Tormát, hogy egy általuk látogatott pékséghez vezesse, kutyája megértette, és azonnal odavitte. Nóra vett egy kávét, majd amikor tovább indultak, kutyája a „kukát keres” kérésnek is eleget tett.

„A vakvezető kutyás közlekedésnél nagyon fontos, hogy az útvonalat a gazda tudja, vagyis azt, mikor merre kell fordulni, mikor lesz zebra, mikor kell buszmegállót kerestetni a kutyával. A vakvezető kutya arra figyel, hogy biztonságosan tudjak ezen az útvonalon végighaladni, ne menjek neki semminek, illetve megkeresi a különböző előbb említett objektumokat” – mondta Varga Nóra.

A világnap alkalmával boldog együtt töltött éveket kíván minden látássérült gazdának és vakvezető kutyának a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola.

Mennyibe kerül egy vakvezető kutya?

Magyarországon több vakvezető kutyára van szükség. Sokan várakoznak hű társra alapítványunknál. A várólistánkon átlagosan 40-50 fő van. Jelenleg 12 kutyánk áll kiképzés alatt, és ha minden a terveink szerint sikerül, akkor 30 kölyök fog megszületni nálunk ebben az évben, akikből a jövő évben vakvezető kutya válhat.

Egy vakvezető kutya egész életét felölelő összes költsége több, mint 5 millió forint

Ez az időszak körülbelül 10 év, amelynek összes költsége: tenyészkutyák, tenyésztés, kölyöknevelés, szűrések, orvosi költségek, ellátás, felszerelés, kiképzés (ennek 1,5 millió Ft a munkadíja), gazdi képzése; átadás, vizsgáztatás, utókövetés és gondozás tíz éven át, felszerelés pótlása, öregedő kutya extra orvosi költségei, nyugdíjazás körüli költségek, közben rezsi, járműhasználat stb.

Így lesz a tíz év összes költsége több, mint 5 millió forint.

A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola adó 1% felajánlásokból és adományokból teremti elő a képzéshez szükséges összeget.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét