A L’Oréal alap a természet megújulásáért három új befektetéssel gyorsítja a biológiai sokféleség megőrzésére irányuló erőfeszítéseket. 

Április 22-én, a Föld napján a L’Oréal bejelentette, idén ki lesz a Fund for Nature Regeneration (L’Oréal Alap a Természet Megújulásáért) három új kedvezményezettje. A NetZero, a ReforesTerra és a Mangroves.Now a talajban történő szén-dioxid-megkötés, az újraerdősítés és a mangrove erdők helyreállításának innovatív megközelítéseiért, valamint a környezetre és a helyi közösségekre gyakorolt messzemenő, pozitív hatásuk miatt kerültek kiválasztásra.

Az ENSZ Biodiverzitás Konferencia (COP15) szerint már egymillió fajt fenyeget a kihalás veszélye, és a Föld felszínének 75%-a jelentősen megváltozott. Mivel az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport (IPCC) a biológiai sokféleség megőrzésére irányuló erőfeszítések terén nagyobb globális együttműködésre szólít fel, a L’Oréal a saját értékláncán túl is felgyorsítja a biológiai sokféleség iránt régóta fennálló elköteleződését. Az alapon keresztül, amely eddig 22 millió euró értékű projektekre vállalt kötelezettséget, a L’Oréal bizonyított szakértelemmel rendelkező partnerekkel együttműködve támogatja a károsodott területek és mangrovefák regenerálódását, valamint a tengeri területek és erdők helyreállítását.

Fotó: L’Oréal

A projektek kiválasztása olyan kulcsfontosságú kritériumok alapján történt, mint az üzleti modell készenléte, a gazdasági életképesség, valamint a pozitív környezeti és társadalmi hatások:

A NetZero egy francia klímavállalkozás, amely trópusi területeken, például Kamerunban és Brazíliában tevékenykedik, és a légkörből való hosszú távú szén-dioxid-eltávolításra szakosodott mezőgazdasági maradékanyagok bioszénné alakításával. A bioszén stabil, nem szennyező szén, amely a leromlott talajok javítására használható. Az IPCC életképes megoldásként ismeri el, amely évente 1-2 milliárd tonna CO2-kibocsátás eltávolítására képes a bolygó légköréből.

A ReforesTerra célja 2 000 hektár, legelők által leromlott földterület helyreállítása – az Amazonas egyik legnagyobb kihívása. A projekt a kisgazdákkal együttműködve közvetlenül új fák ültetését és a természetes regenerálódás számára kedvező környezet megteremtését fogja elősegíteni Rondônia alsó Rio Jamari medencéjében, amely a projektterület 75 százalékát teszi ki. A fennmaradó 25 százalékon a projekt keretében stratégiai célú, kis csoportokban történő ültetések révén a vadon élő állatvilágot vonzó, új erdők természetes szaporodását elősegítő fák kerülnek telepítésre. Ez a projekt az egyik legnagyobb erdősítési, újraerdősítési és újratelepítési (ARR) projekt Brazíliában.

Fotó: PIxabay

A Mangroves.Now közösségi alapú mangrove helyreállítási projekteket fog elősegíteni Délkelet-Ázsia országaiban, például Bangladesben, Indiában és Srí Lankán. Az elmúlt harminc évben ezt a régiót sújtotta leginkább a mangroveerdők kiirtása. A Mangroves.Now a helyi nem kormányzati szervezetekkel közösen finanszírozást biztosít a kisléptékű projektekhez. A cél körülbelül 20 000 hektár korábban leromlott terület helyreállítása és a helyi közösségekkel való méltányos haszonmegosztás.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét