Egy brit biotechnológiai cég azt állítja, az általuk kifejlesztett, génmódosított banán soha nem barnul meg. 

A banán az idő folyamán látványos színváltozáson megy keresztül: eleinte zöld, majd sárga, végül barna lesz. A sárga pigmentek barnává alakulását enzimes barnulásnak nevezik, amiért a gyümölcsben található nagy mennyiségű etilén a felelős. Habár a jelenség olykor kellemetlen lehet, a tudomány jelen állása szerint a barnulás semmilyen egészségügyi kockázattal nem jár.

A Tropic nevű mezőgazdasági-biotechnológiai vállalat most arról számolt be, hogy génszerkesztéssel sikerült létrehozniuk egy olyan banánt, amely ellenállóbb a betegségekkel szemben, és soha nem barnul meg – számolt be az Interesting Engineering. A cég állítása szerint a génmódosított banán védett a Panama-betegségként is ismert kór ellen is, amely közel 30 éve pusztítja a világ banánültetvényeit.

Friss közleményükben arról is írnak, hogy az új banán több mint 25 százalékkal csökkentheti a szén-dioxid kibocsátást, mivel nem barnul meg, így nagyobb eséllyel jut el a vásárlóhoz. A cég elmondása szerint az exportált banánok több mint 60 százaléka megbetegszik vagy hulladékká válik, mielőtt a fogyasztóhoz érhetnének.

banán nem barnul meg
Fotó: Pixabay

A Panama-betegség kórokozója a talajban élő Fusarium oxysporum nevű gomba, amely nem irtható, és évtizedekig képes túlélni a talajban. Becslések szerint ez a betegség a globális banántermelés több mint 80 százalékát fenyegeti.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét