Hivatalosan is kaszát kapott az élőszereplős Pindúr pandúrok sorozat, amelyben Sziporka, Csuporka és Puszedli már felnőttként kerültek volna elő, hogy megküzdjenek az öregedő Mohó Jojóval.
A Pindúr pandúrok (The Powerpuff Girls) rajzfilmsorozat 1998-tól egészen 2005-ig futott, összesen hat évadot élt meg. A széria főszereplői három szupererővel bíró kislány, akiket Utónium Professzor alkotott meg sóból, cukorból és egyéb összetevőkből („minden, mi jó”), a szuperképességekért viszont a folyamat során véletlenül előkerült X-vegyszer felelt.
A The CW csatorna még 2021-ben jelentette be, hogy feltámasztja az ikonikus szériát, méghozzá élőszereplős formában, a meglehetősen érdekes koncepciót ígérő sorozat forgatókönyvéért pedig Heather Regnier és Diablo Cody felel. A produkció jóval az animációs sorozat történései után vette volna fel a fonalat, így a lányok, Sziporka, Puszedli és Csuporka már huszonévesként tértek volna vissza. A három főszereplő lányt Chloe Bennett (Sziporka), Dove Cameron (Puszedli) és Yana Perrault (Csuporka) formálta meg.
Már a pilot epizódnál baljós fellegek gyülekeztek a sorozat felett, nem sokkal később pedig Yana Perrault is úgy döntött, kiszáll a projektből. Az alkotók egy ideig ugyan kötötték az ebet a karóhoz, és ragaszkodtak a széria elkészítéséhez, most azonban a TVLine arról adott hírt, hogy hivatalosan is lőttek a dolognak, a The CW nem fejleszti tovább a sorozatot.
Hogy lesz-e valami az élőszereplős pandúrok ötletéből, nem tudni, a The CW szórakoztatásért felelős elnöke, Brad Schwartz azonban azt mondta, hogy a jogokat már visszaadták a stúdióknak, szóval rajtuk múlik, hogy elkezdenek dolgozni a projekten, vagy továbbadják másoknak.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!