Christopher Nolan szerint az Oppenheimer az eddigi leghosszabb rendezése, a nagysikerű Interstellarnál is hosszabbra sikeredett.
Nyáron érkezik a mozikba Nolan életrajzi drámája, az Oppenheimer, amely Kai Bird és Martin J. Sherwin 2005-ös Pulitzer-díjas American Prometheus: The Triumph and Tragedy of J. Robert Oppenheimer című könyvét veszi alapul. A történet központi karaktere J. Robert Oppenheimer, aki egyike azon tudósoknak, akiket az „atombomba atyja”-ként emlegetnek. A II. világháború kezdetekor Albert Einstein és Szilárd Leó felhívta az Egyesült Államok kormányának figyelmét az atombombára, mivel úgy hitték, hogy a náci tudósok is dolgoznak egy ehhez hasonló fegyveren. Oppenheimer ekkor kezdett el foglalkozni az U-238 és a radioaktív 235-ös urán szétválasztásával, nem sokkal később pedig, 1945. július 16-án a vezetésével felrobbantották a világ első atombombáját.
Nolanról köztudott, hogy szereti a hosszú filmeket, eddigi leghosszabb alkotása a Matthew McConaughey főszereplésével készült Csillagok között (Interstellar) volt a maga 2 óra 49 percével. A rendező most a Total Film magazinnak megerősítette, hogy a nyáron érkező Oppenheimer esetében még ennél is hosszabb játékidővel számolhatnak a nézők – írja a Variety. „Valamivel hosszabb, mint a leghosszabb, amit eddig csináltunk. Súroljuk a három órát” – mondta az Oscar-díjas rendező.
A címszereplőt a karizmatikus Cillian Murphy alakítja, akit a legtöbben a Peaky Blinders Thomas Shelbyjeként ismerhetnek. Az ő feleségét Emily Blunt formálja meg, de ezen kívül is felvonul még fél Hollywood: Kenneth Branagh, Michael Angarano, Robert Downey Jr., Matt Damon, Florence Pugh, Rami Malek, Benny Safdie, Josh Hartnett, Dane DeHaan, Jack Quaid és Matthew Modine.
Az Oppenheimer 2023. július 21-én kerül a mozikba, éppen a Greta Gerwig rendezésében készülő Barbie-val egy napon.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!