Több mint 50 év után megnyílik a lehetőség Leslie Van Houten, a hírhedt Manson banda egyik tagja előtt, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék. 

Egy kaliforniai fellebbviteli bíróság friss határozata hatályon kívül helyezi Gavin Newsom kaliforniai kormányzó döntését, aki 2020-ban elutasította Leslie Van Houten szabadlábra helyezését – írja a CNN. Houtent Leno LaBianca, egy Los Angeles-i élelmiszerboltos és felesége, Rosemary meggyilkolásában játszott szerepéért ítélték el még 1971-ben (először halálbüntetést kapott, később életfogytiglanra enyhítették a büntetését).

A most hetvenes éveiben járó nő mindösszesen 19 éves volt, amikor megismerkedett Charles Mansonnal, és csatlakozott ahhoz a hírhedt szektához, melynek tagjai „Manson családként” hivatkoztak magukra. Manson – aki magát hol Krisztus, hol a Sátán megtestesülésének vélte – tudatosan vadászott a magányos, családi problémákkal küzdő fiatal nőkre, akiket a végletekig manipulált, hogy elhiggyék: a Manson család részeként végre megkaphatják azt a gondoskodást és odafigyelést, amire vágynak.

A fellebbviteli bíróság szerint Houten annak szentelte az életét, hogy megváltozzon, és megbánást tanúsít a gyilkosságok iránt, Gavin Newsom kaliforniai kormányzó szerint azonban a nő veszélyt jelent a társadalomra. Hogy pontosan mikor szabadulhat Houten a börtönből, nem tudni, de várhatóan hosszas jogi csatároznak néz elébe.

Leslie Van Houten egy tárgyaláson 2017-ben (Fotó: Stan Lim/AP)

A szektavezér Charles Mansont több brutális gyilkosság kiterveléséért ítélték el, többek közt az általa vezetett Manson család ölte meg Sharon Tate színésznőt, Roman Polański filmrendező feleségét nyolc és fél hónapos terhesen.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét