A Titanic és az Avatar-filmek rendezője, James Cameron azt mondta, legbelül végig tudta, hogy hiábavaló a Titan utasainak keresése.
Az amerikai partiőrség magyar idő szerint tegnap este megtalálta az eltűnt Titan tengeralattjáró maradványait, a szakértők úgy vélik, hogy a jármű a nagy nyomás hatására egyszerűen összeroppanhatott. A fedélzeten a maximális létszám, vagyis öt személy tartózkodott, akiket hivatalosan is halottnak nyilvánítottak a hatóságok.
Habár a Titan több alkalommal is sikeresen szállított embereket a Titanic roncsaihoz, a baleset kapcsán elképesztő előzmények derültek ki, miszerint a jármű sosem ment át semmiféle külső teszten vagy hitelesítésen. A tulajdonos OceanGate ugyanakkor sosem titkolta ezt, utasaival egy papírt is aláíratott, amelyben azok elfogadják, hogy egy kísérleti járművel fognak merülni, ami akár fizikai sérüléssel, érzelmi traumával vagy halállal is végződhet.
James Cameron, a Titanic rendezője a CNN-nek azt mondta, hogy egy kis nyomozás után szinte már biztos volt abban, hogy a Titan a nyomás alatt összeroppanhatott. „Figyelemmel kísértem az utána következő napokban a keresést, pedig tudtam, hogy hiábavaló az egész. Bíztam benne, hogy tévedek, de legbelül tudtam, hogy nem” – mondta Cameron.
Paul-Henri Nargeolet halála különösen megrázta a rendezőt, aki barátként hivatkozott a francia Titanic-szakértőre. A merülőhajóban utazott még Hamish Harding brit milliárdos, Stockton Rush, az Oceangate alapítója, valamint Pakisztán egyik leggazdagabb családjának két tagja, apa és fia.
A rendező egyébként 33 alkalommal merült le az 1912-ben elsüllyedt óceánjáróhoz, mielőtt elkészítette volna a katasztrófáról szóló-filmet.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!