A vietnámi hatóságok nem engedélyezik a Greta Gerwig rendezében, Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével készült Barbie bemutatását egy térkép miatt, amelyen az ellentmondásos „kilencpontos vonal” látható. 

A nyár egyik legnagyobb filmes durranásának ígérkezik a Lady Bird és a Kisasszonyok rendezőjének új Barbie-filmje, amely az Oppenheimmerrel egy napon, július 20-án érkezik a hazai mozikba. A történet főszereplője nem túl meglepő módon egy Barbie-baba, akivel egy napon egy sor anomália történik, ami végül ahhoz vezet, hogy Kennel együtt az emberek világában találják magukat.

A Deadline most arról adott hírt, hogy Vietnámban a helyi moziláncok levették a műsorukról a filmet, melynek oka, hogy bizonyos jelenetekben egy olyan térkép tűnik fel, ami Kína területi követeléseit reprezentálja a Dél-kínai-tengeren. A kelet-ázsiai ország ugyanis úgy véli, hogy az említett tenger 90 százaléka őt illeti, ez lenne az úgynevezett kilencpontos vonalon (nine-dash line) belüli terület. Habár a kínai rezsim ragaszkodik ehhez a koncepcióhoz, több környező ország, köztük Vietnám sem ismeri el a követeléseiket.

Az elmúlt években több alkalommal is előfordult, hogy a hírhedt kilencpontos vonal ábrázolása miatt betiltották egy film forgalmazását Vietnámban. Többek közt a Tom Holland és Mark Wahlberg főszereplésével készült videójáték-adaptáció, az Uncharted is hasonlóképpen járt.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét