Nagyot ment a nyitóhétvégén az Insidious-franchise ötödik része, az Indiana Jones és a sors tárcsáját is sikerült maga mögé utasítania. 

A franchise második legjobb nyitányát produkálta az Insidious: A vörös ajtó, amely 32.7 millió dollárt hozott július 7. és 9. között Észak-Amerikában, letaszítva ezzel a trónról a legújabb Indy filmet, amely a második hétvégéjén 26,5 millió dollárt termelt. Az ötödik Insidious rész világszerte összesen 64 millió dollárt zsebelt be, amivel az alkotók is elégedettek lehetnek, ugyanis a film elkészítése mindösszesen 16 millió dollárba került.

És ez még nem minden. A vörös ajtó az idei év második legjobb horrorfilmes nyitányát produkálta, csak a Sikoly hatodik része tudta beelőzni – ami nem mellesleg épp a napokban került fel a Netflix kínálatába.

Az Insidious ötödik része a második film, A gonosz háza eseményeit követően, mintegy 10 évvel annak történései után veszi fel a fonalat. Visszatérünk a Lambert-családhoz, pontosabban az apához, Josh-hoz (Patrick Wilson) és a fiúhoz, Daltonhoz (Ty Simpkins), aki immár egyetemre készül. A múlt szörnyű démonjai azonban nem hagyják nyugodni a családot, így az apának és fiának össze kell fognia, hogy közös erővel megküzdjenek a vörös ajtó mögötti rémmel.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét