A Harry Potter és a bölcsek köve keménykötésű első kiadása 10 500 fontért, azaz körülbelül 4.5 millió forintért kelt el egy aukción.
J. K. Rowling 1995-ben fejezte be a Harry Potter első kötetét, amit rengeteg kiadó utasított el, többségében arra hivatkozva, hogy túlságosan komplex egy gyerekmesének – később persze foghatták a fejüket, hogy micsoda lehetőséget utasítottak el. Végül a Bloomsbury nagy nehezen rábólintott a könyvre, de ők sem hittek igazán a sikerében, legalábbis erre utal, hogy mindössze 500 példányt nyomtattak, melyek közül csak 200 került a könyvesboltokba, a másik 300-at könyvtáraknak, iskoláknak adták oda.
Most ennek az 500 könyvnek az egyik példánya talált gazdára egy aukción, ahol 10 500 fontot fizetett érte egy lelkes gyűjtő – írja a Sky News. A regényt először egy féri vásárolta meg 30 pennyért a Wolverhamptoni Könyvtár egyik vásárán, úgy hogy még a könyvtári pecsét is benne volt.
A férfi, aki a könyvtártól vette a könyvet, az év elején halt meg, így az aukciós, aki később értékesítésre bocsátotta, több száz dobozt túrt át, mire megtalálta az értékes regényt. Habár az eltelt idő meglátszik rajta – a hátsó borítójáról a Philosopher’s szóból lekopott az egyik o betű -, még így is egy kisebb vagyont ért a kötet.
Nem ez volt egyébként az első eset, hogy súlyos összegért kelt el egy Harry Potter-kötet. 2021 decemberében például ugyanezért a kiadásért 471 ezer dollárt fizettek, ami akkoriban világrekordnak számított a 20. századi regények árverésen elért árai között.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!