Előzetest kapott az Interjú a vámpírral sorozat második évada, amelyben már Delainey Hayles játssza a tinédzser vámpírt, Claudiát. 

Anne Rice 1976-ban megjelent gótikus vámpírtörténetéből 1994-ben készült film Tom CruiseBrad PittAntonio Banderas és Kirsten Dunst főszereplésével. A történet szerint Louis de Pointe du Lac (Pitt) felkeres egy újságírót a 20. században, hogy elmesélhesse a vámpírok gyötrelmekkel és viszontagságokkal teli életét, melynek középpontjában az emberi vérre való folyamatos éhezés és a gyilkolás áll. Louis meséje 200 évvel repíti vissza az olvasót a múltba, ugyanis ekkor harapta meg őt az öntörvényű, arisztokratikus vámpír, Lestat de Lioncourt (Cruise).

A vámpírtörténet tavaly debütált sorozatverziója kicsit modernizálta az alaptörténetet, ugyanis a fő történetszál az 1900-as évekbe repít vissza, de a cselekmény nagyrészt megegyezik az eredetivel. A kritikusok alapvetően jól fogadták a szériát, és egy ideje már azt is tudni, hogy zöld utat kapott a folytatás. Habár úgy tudni, hogy a hollywoodi sztrájkok miatt megakadt a forgatás, az AMC Networks előrukkolt az első előzetessel, amelyből az is kiderült, hogy valamikor a jövő év folyamán számíthatunk majd a második felvonásra.

Az alkotók már korábban változást jelentettek be a szereplőgárdát illetően, ugyanis az első évadban Bailey Bass játszotta a széria női főszereplőjét, Claudiát, a folytatásban azonban Delainey Hayles alakítja majd a karaktert.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét